A politikus pénteken azt mondta, Brüsszel a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta folyamatosan és egyre agresszívabban azt akarja lenyomni a torkunkon, hogy szüntessük meg az úgynevezett egyetemes szolgáltatást, aminek a keretében a rezsicsökkentés vívmányaként mi, magyarok fizetjük Európa legolcsóbb háztartásienergia-számláit.
A guruló dollárokkal dekára megvett hazai baloldal a rezsicsökkentésről terjesztett gátlástalan és hiteltelen hazugságaival is ezt a célt szolgálja. A Soros-médiában és az országgyűlési felszólalásaikban is azt hazudják, azt sulykolják, hogy sokkal jobb lenne, ha piaci árat fizetnénk a gázért és a villanyért
− fogalmazott Németh Szilárd.
Világos beszéd, Brüsszel és Gyurcsányék meg akarják szüntetni az egyetemes szolgáltatást és a rezsicsökkentést. A baloldal ezzel ismét könyörtelenül kizsebelné és sárgacsekk-adósságba hajszolná a magyarokat − tette hozzá.
Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a baloldal, amikor kormányon volt, nyolc év alatt teljesen kiszolgálva a külföldi érdekeket, tizenötször emelte a háztartási energia árát, a gázét háromszorosára, a villanyét kétszeresére. A magyar családokkal fizettették ki a nyugati kézre játszott szolgáltatók extraprofitját, ezért 2002 és 2010 között mi fizettük Európa legmagasabb rezsijét
− emlékeztetett Németh Szilárd.
Hozzátette, az általános infláció Gyurcsányék kormányzása […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/10/21/nemeth-szilard-fidesz-rezsicsokkentes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!