Az utolsó szó jogán szólalt fel a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkára, Nagy János. A korrupciós per elsőrendű vádlottja és társai ügyében eredetileg még idén döntött volna a bíróság, ám azt a következő évre napolta a bírónő.
Az ügyész korábban a vádbeszédében erős kijelentést fogalmazott meg a vádlottakkal, amiben közölte, hogy az agrártárca egykori vezető tisztviselői nem méltóak arra, hogy ilyen pozíciót töltsenek be, miután visszaéltek a beléjük vetett bizalommal. Most a vádlottak, folytatva védőik észrevételeit, hangsúlyozták, hogy az egész ügy át van itatva a politikával, de remélik, hogy a bíróság függetlenül működik.
Kapóra jött korrupciós ügy?
Nagy János azzal kezdte a felszólalását, hogy kikérte magának a dehonesztáló megjegyzéseket és a valótlan állításokat, amelyek az eljárás alatt a személyével kapcsolatban elhangoztak. Az agrártárca egykori helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy meglátása szerint az ügyész vádbeszéde hemzsegett a feltételezésektől. Emlékezetes, hogy legalább 10 év börtönbüntetést kért az ügyészség Nagyra, amiért az egykori politikus korrupciós ügyletbe keveredett. A vádhatóság képviselőjének még nyári álláspontja szerint a megbánást nem mutató egykori helyettes államtitkár a büntetésének kétharmadánál feltételesen szabadulhatna, emellett többmilliós pénzbüntetést róna ki rá, valamint vagyonelkobzásra is tett indítványt. A mostani indítvány szerint az előkészítő ülésen elhangzotthoz képest legalább négy évvel lett magasabb a büntetése.
Nagy először tételesen igyekezett cáfolni a vádban elhangzottakat, hozzátéve, hogy szerinte az ügyészség vélhetően kaphatott egy parancsot, és már előre megvolt szervezve a menetrend arról, hogy a bíróságon minek kell történnie. Hozzátette, hogy meglátása szerint 2021 első felében jól mutathatott a kormányzat részéről egy olyan látszatintézkedés, mint az ő ügyük az Európai Unió felé, mert az ügyészségnek már a letartóztatásuk pillanatában megvolt a közleménye Nagyékkal kapcsolatban, amiben kiemelték, hogy EU-s pályázatokkal kapcsolatos bűncselekményt követett el az egykori helyettes államtitkár.
Elhivatottsággal, politikától mentesen vittem végig a szakmai előremenetelemet. Amikor érzékeltem befolyásolási kísérletet a munkám alatt, akkor ezeket visszautasítottam, majd jeleztem az illetékeseknek
– mondta a bíróság előtt az utolsó szó jogán.
Kiemelte, hogy nem követett el bűncselekményt, így nincs mit megbánnia, kitartott az ártatlansága mellett. Az ügyészség munkáját a társadalomra veszélyesnek nevezte, amennyiben utasítás alapján bárkit a bíróság elé lehet vinni.
Nagy közel félórás beszédéből kiderült, hogy amikor az ügy nyomozati szakban volt, akkor állítása szerint nem tudott kérdéseket intézni a vádhatósághoz, mert azt a választ kapta rá, hogy annak a bíróságon van a helye.
Nem üzleti modell, politikával fertőzött valami
A másodrendű vádlott a kezdetektől fogva tagadta, hogy megpróbálta volna megvesztegetni Nagy Jánost, azonban hálás az ügyészségnek:
Az elmúlt három év rányomta a bélyeget az életemre, azonban hálás vagyok az ügyészségnek, amiért felnyitották a szememet, és láthatom, hogyan is működik a rendszer. Ez nem az általam kedvelt business model, hanem egy politikával fertőzött valami
– mondta az utolsó szó jogán, miközben a jegyzeteiből olvasott fel. A férfi szerint a hibája az volt, hogy a fiatalos lendülete közben hitt a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!