Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium élhetőségi konferenciáján Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Boros Tamás, az Egyensúly intézet alapítója és igazgatója, Kollár Dávid, a Társadalmi folyamatok és Média Kutatóintézet operatív vezetője, és Csite András, a Hétfa Kutatóintézet ügyvezetője vitázott arról, mi teszi élhetővé egy országot.
A beszélgetés azzal indult, hogy a résztvevőknek egy szóban kellett megragadniuk az élhetőség lényegét. A válaszok rögtön jelezték, milyen eltérő megközelítések léteznek. Hankó Balázs a szeretetre tette a voksát, hangsúlyozva, hogy két komponensből áll: van egy érzelmi kötődése és egy tudatos döntése is. Navracsics Tibor a komfortérzetet emelte ki, hogy harmóniában legyünk saját magunkkal és a környezetünkkel.
Boros Tamás azonban sokkal pragmatikusabb definíciót adott. Három szóval foglalta össze a lényeget: gazdagság, szabadság, biztonság. Szerinte ez a három biztosítja, hogy minden embernek legyen választási lehetősége. Kollár Dávid viszont a lehetőségekhez tért vissza, és Amartya Sen fejlődési paradigmájára utalt, amikor arról beszélt, hogy az élhetőség azoknak a körülményeknek az összessége, amik lehetővé teszik az értelmes és méltóságteljes életet.
A GDP dönt el mindent
Amikor a beszélgetés a mérhetőségre terelődött, Boros Tamás egyértelműen letette a voksát. Bár tudta, hogy nem népszerű álláspontot képvisel, egyenesen kijelentette, hogy a modern nyugati világban alapvetően a pénz határozza meg a lehetőségeket. A Századvég kutatásai során végignézték az összes alternatív indexet, és arra jutottak, hogy végül mindegyik a GDP-vel korrelál.
A nap végén mindent a GDP dönt el. Nem véletlen, hogy az élhetőségi indexek élén Zürich, Tokió, Koppenhága áll, ezek a világ leggazdagabb városai
– fogalmazott. Még azt is hozzátette, óva int mindenkit a szubjektív indexektől, mert azok nemzetközi összehasonlításban félrevezetők lehetnek. Példaként Vanuatut említette, ami egy boldogságindexen nyert, miközben senki sem akarná átvenni az életvitelét.
Csite András máshonnan közelítette meg a mérhetőség kérdését. Szerinte, ha egy dimenzióban kellene megragadni az élhetőséget, akkor a férfiak születéskor várható élettartama lenne az. Kifejtette, hogy a férfiak testi és lelkiállapota nagy tömegben visszatükrözi, mennyire élhető egy térség vagy ország.
Kollár Dávid azonban élesen reagált Boros GDP-központú megközelítésére.
Kijelentette, hogy amit a közgazdaságtan GDP-fetisizmusnak hívnak, az valójában nem is közgazdaságtan, hanem egy üzemgazdaságtani mérőmódszer. Ha a köz szót használjuk, akkor a szubjektív érzelmi faktorokat is be kell számítani. Szerinte óriási felelőssége van az indexkészítőknek, hogy ne csak az üzemgazdasági mutatókra fókuszáljanak, különben a társadalmat romba döntik.
A Kádár-kor paradoxona
A vita mélyült, amikor Navracsics Tibor egy paradoxont vetett fel. Bár készséggel elhiszi, hogy az egy főre eső nemzeti össztermék meghatározza az élhetőséget, szinte naponta találkozik azzal a véleménnyel, hogy a szocializmus Magyarországon élhetőbb volt, mint a mostani rendszer. Pedig GDP-ben nincs összehasonlítási alap a kettő között.
Boros Tamás kutatásaikra hivatkozva válaszolt. Amikor azt kérdezték, hogy a XX. század nagy rendszerei közül melyik volt Magyarország aranykora, azt találták, hogy sokan tekintenek így a szocializmusra. Ennek egyszerű magyarázata van: akkor a mai a társadalom többsége fiatal volt. Bárhol csináltak Európában kutatást, a hetvenes-nyolcvanas évek szinte mindenhol aranykorként jelennek meg, mert van egy erős nosztalgia faktor.
Hozzátette, persze vannak további tényezők is a GDP mellett, mint a kiszámíthatóság, biztonság és kohézió, amik a szubjektív érzetet alakítják. De finoman utalt arra, hogy a Kádár-korszakban eléggé információhiányos volt a közvélemény, és felvetette, vajon jól érezték volna-e magukat az emberek akkor is, ha lett volna valós összehasonlítási alapjuk.
A magyar mentalitás diagnózisa
Navracsics Tibor ezen a ponton egy brutálisan őszinte diagnózist adott a magyar mentalitásról. Először az egészségről beszélt, hangsúlyozva, nemcsak a várható élettartam számít, hanem az, hogy azt egészségben töltjük-e el. De aztán rátért arra, ami igazán fájó pont.
„Milyen elvárással rendelkezik az ember saját magával szemben és a környezetével szemben? Szerintem ebben világbajnokok vagyunk”– fogalmazott. Kifejtette, a magyarok a környezetüktől maximális elvárásokat fogalmaznak meg, miközben saját magukkal szemben szinte semmit nem várnak el.
Mi vagyunk a legjobbak abban, hogy megmondjuk a másiknak, mit kellene csinálnia. A hétköznapi életben ezer ilyen beszélgetés van, amikor valaki azt mondja nekem, hogy »hát inkább maga azzal foglalkozna inkább, hogy…« És ez nagyon beszédes arról, hogy milyen a mi hozzáállásunk a környezetükhöz
– mondta, hozzátéve, a saját magunkban való bízás és a saját magunkra hagyatkozás egyáltalán nem domináns kultúra Magyarországon.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!