Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Gulyás Gábor a honi kulturális élet unikornisa, hozzá fogható figura talán nincs is ebben a szcénában. Már akkor gondban vagyunk, ha be akarjuk szuszakolni egy skatulyába. Esztéta? Filozófus? Egykori múzeumigazgató? Kurátor? Kulturális menedzser? Mindegyik, és még sok minden más. Megannyi jelentős hazai művészeti intézménynek, többek között a debreceni MODEM-nek és a budapesti Műcsarnoknak is volt a vezetője, még a Velencei Biennále nemzeti biztosaként is tevékenykedett, de egy ideje, hogy úgy mondjuk, kiesett NER a pixiséből, és már évek óta szigorúan a saját útját járja.
A királygyilkosságoktól a Sulyok-ügyig
Persze NER már nincs, legalábbis pro forma nincs, és a múlt végképp eltörlésének fontos fejezete lenne a Tisza-kormány és személy szerint Magyar Péter miniszterelnök olvasatában Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása. Amely folyamatról Gulyásnak megvan a maga markáns, a Facebookon publikált véleménye.
„A királygyilkosságoktól a mai magyar valóságig: a hazugság pornográfiáját csak radikálisan lehet lebontani.”
Így kezdődik a történész pamfletje, amely két történelmi párhuzammal folytatódik:
- 1649, London: I. Károly király erejét vesztette. A saját parlamentje ítélte halálra és fejezte le, miután feltűnt az agilis, tehetséges Oliver Cromwell.
- 1793, Párizs: XVI. Lajost küldte guillotine alá a Nemzeti Konvent. A döntés kierőszakolója ott is egy fiatal, gátlástalanul ambiciózus figura volt, Robespierre. Mindkét eset új irányt szabott a történelemnek.
Magyarországon szerencsére nincs halálbüntetés, az államfőt még elvben sem fejezik le, de korábban a magyar közvélemény pontosan tudta, mi a normális, ha egy államfő megbukik, és elfogy mögüle a többség – ha úgy tetszik, a nép vagy még magasztosabban a nemzet – bizalma:
- Schmitt Pál (2012): Megosztotta a nemzetet, vette a kalapját.
- Novák Katalin (2024): Beleroppant a kegyelmi ügybe, elmenekült a közfelháborodás elől.
Ez az európai konvenció, vallja Gulyás. Így csinálta annak idején az esztéta által oly nagyra tartott Németországban Horst Köhler (2010) és Christian Wulff (2012) államfő is: ha nincs bizalom, önként és azonnal távozni kell.
Gulyás szerint köztudott, hogy Sulyok Tamás mögött sincs semmiféle többségi bizalom. A köztársasági elnök mégsem tartja magára nézve kötelezőnek az európai hagyományt.
Nem távozik emelt fővel.
Inkább megvárja, hogy a parlament egy megalázó megfosztási (impeachment) eljárásban rángassa ki a székéből – pontosan úgy, mint a bukott litván elnököt, Rolandas Paksast.
(Paksast a litván parlament alkotmányos vádemelési eljárás keretében, 2004 áprilisában elmozdította tisztségéből. Ennek kiváltó oka a nevéhez fűződő botrány volt: törvénytelenül adott litván állampolgárságot egy kétes hírű orosz üzletembernek, Jurij Boriszovnak, aki támogatta az elnökválasztási kampányát.)
Cui prodest?
Felvetődik a kérdés: kinek érdeke ez a kutyakomédia, ez a minden szereplő számára méltatlan, talán még az ország renoméját is romboló színjáték. Gulyás meg is adja a választ:
1. A magyar társadalom többségének, amely tisztán lát.
2. A választásokon brutális vereséget szenvedett Fidesznek, amely most ebből a politikai hullából próbál görcsösen mártírt csinálni és erkölcsi tőkét kovácsolni.
Gulyás állítja, Sulyok Tamás csupán egy eszköz: azért játssza el az áldozat szerepét, hogy szánalmat keltsen, és kimentse az őt helyzetbe hozó bukott kormánypártot. Miért? Mert most végre nem a demokrácia megszokott, képmutató színházát játsszák el nekünk, mint az elmúlt tizenhat évben. Most nyíltan és kíméletlenül meghozzák a kampányban megígért döntést.
Brutális a tempó? Az!
Befejezésül Gulyás odaszúr azoknak a széplelkeknek, akik szerint finomabban is lehetne intézni mindezt.
„Brutális […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!