A Neshama Tv Párban című műsorának különkiadásában Hidas Judit Magyarországon elsőként ültetett le a kamerák elé két olyan leszármazottat, akiknek az ősei valaha a szögesdrót ellentétes oldalán álltak, hogy együtt keressék a választ arra, mit kezdhetünk a kollektív traumákkal, a generációkon át öröklődő félelemmel, bűntudattal és hallgatással.
„A dédnagyapám alapította 1932-ben a Nemzeti Szocialista Földműves- és Munkáspártot, amelynek horogkereszt volt a jelvénye, aztán pedig a nyilaskereszt” – mondta Meskó Zsolt író-rendező.
A ceruza, amellyel soha nem lehetett rajzolni
Fullajtár Andrea és családja a másik oldalról ismerte a szörnyűségeket. A színésznőben 13 éves korában tudatosult, hogy a nagymamája min ment keresztül.
„Nálunk ez nem volt tabu, ebbe nőttem bele. A könyvespolcon volt egy ceruzacsonk, amivel mindig rajzolni akartam, de nagymamám azt mondta, hogy ez nem arra való. Amikor kicsit nagyobb lettem, elmesélte a ceruza történetét, a deportálás tíz hónapja alatt ezzel írta a naplóját. A háború után húsz évig nem vette elő a jegyzeteit, megpróbált úgy élni, mintha a szörnyűségek nem történtek volna meg. A saját érzelmeitől próbált meg eltávolodni, majd egy idegösszeomlás után nézett szembe a múltjával.”
Meskó Zsolt azt mondja, a dédapja nagyon keményen nekiment a zsidóságnak, amiért szégyelli magát. Az ő családjukban ez a téma sokáig tabunak számított.
„Egy kifejezésen keresztül kezdtem megérteni, hogy valami nincs rendben a családunk múltjában. A családi összejöveteleken, amikor kényes témát érintettek volna a felnőttek, valaki mindig beszólt, hogy »nicht vor dem Kind«, vagyis »ne a gyerek előtt«.”
Működött az önvédelmi reflex: nehogy olyat mondjanak, amit elmesélek az iskolában, és abból baj lesz. Amikor gyerekként nézegettem a vitrinben a csészéket, és az egyikre rámutattam, nagymamám annyit mondott, hogy az a Goebbels-csésze, majd máris jött a valamelyik családtagtól, hogy »nicht vor dem Kind«.
Meskó Zsolt nyolcadikos általános iskolásként szembesült azzal, hogy ki volt a dédnagyapja, az osztálytársa ugyanis egy újságcikket mutatott neki Meskó Zoltánról.
„Hazavittem az újságot, és akkor otthon szőrmentén elmesélték, hogy a dédnagyapám országgyűlési képviselő volt, alapított egy pártot, amelyből kinőtt a nyilas mozgalom, de 1939-ben visszament a kisgazdákhoz. Háborús bűnösként perbe fogták, ő volt az első nyilvános per vádlottja Magyarországon, életfogytiglant kapott, amit le is töltött.”
Fullajtár Andreának sokat segített, hogy elment Lengyelországba, és megnézte, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/10/22/nyilaskeresztes-part-holokauszt-mesko-zsolt-fullajtar-andrea/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!