A Válasz Online információi szerint Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A lap négy Fidesz–KDNP-s politikustól is hallott egy aktáról, amely ezt az információt bizonyítja, és állítólag a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta.
Michael Wallace Banach, a Szentszék magyarországi nagykövetének titkársága a Válasz Online-nak azt írta, „az Apostoli Nunciatúra értesült a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papját érintő súlyos vádakról. A kánonjogi előírásoknak megfelelően ezek a vádak azonnal továbbításra kerültek az említett pap ordináriusának, aki mint illetékes egyházi hatóság folytatja le a vizsgálatokat”.
A lap információi szerint a kormánykörökben „a Szájer-történethez mérhető, csak annál is durvább” esetként beszélnek az ügyről.
Mint pap és közszereplő Bese Gergő rendszeresen nyilatkozik tévében, rádióban, és online felületeken is hitet tesz egyháza alapelvei mellett. A Válasz Online levélben elküldte neki kérdéseit az esettel kapcsolatban, de péntek reggelig nem reagált. Bese Gergő Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egyházmegyéjében szolgál, így a lap őt is megkereste. Információik szerint az utóbbit nagyon megtörte a Bese-ügy, a kettős életéről semmit nem tudott.
Az egyházi elöljáró napokon belül dönthet arról, hogy mi lesz a pap sorsa: felfüggeszti vagy laicizálja – azaz kizárja a klérusból.
Fellépett az LMBTQ-propaganda ellen
A lap arról is említést tett, hogy két évvel ezelőtt Bese […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!