Fülöp Gergely r. alezredes, a BRFK Kommunikációs Osztály vezetője és Gál Kristóf ezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője doorstepet hívott össze február 11-én délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete elé, hogy beszámoljanak a Budapest rendőrfőkapitánya által, a halálra égett japán nő ügye miatt elrendelt belső vizsgálat eredményeiről. A teljes körű belső vizsgálatot a megölt japán állampolgárságú nő volt férje fenyegető üzenete miatt korábban tett feljelentésének elutasítása, valamint az ellopott laptopjának ügyében végzett nyomozás hiányosságai miatt indult.
„Hibáztunk” – jelentette ki Fülöp Gergely a sajtótájékoztatón, aki beszámolt arról, hogy a mulasztások miatt indult vizsgálat eredményeként öt ember ellen indult fegyelmi eljárás az V. Kerületi Rendőrkapitányságon, egy osztályvezetőt felmentettek, egy alosztályvezetőt pedig áthelyeztek. A Facebook-oldal üzemeltetéséért felelős admin ellen is fegyelmi indult, őt leváltották.
Gál Kristóf kifejtette, hogy az ügy miatt országosan felülvizsgálják az összes elutasított, családon belüli erőszakról szóló feljelentést. „Az országos rendőrfőkapitány egyúttal elrendelte a folyamatban lévő ügyek fokozott szakirányítói felügyeletét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak az ORFK, hanem a területi rendőri szervek is szakirányítói jogkörükben eljárva kötelesek a kapcsolati erőszak miatt folyó ügyekben ezt a tevékenységüket fokozott körültekintéssel és felelősséggel végezni” – tette hozzá Gál Kristóf.
Miért indult vizsgálat?
Január 29-én napközben tűz ütött ki egy V. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában, az oltás közben a tűzoltók rátaláltak egy középkorú külföldi nő holttestére. A tűzesetet eredetileg a rendőrség balesetként kezelte, pedig az üggyel kapcsolatban több nyugtalanító körülmény is felvetődött, többek között például az, hogy a kétgyermekes anya
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!