Szeptember 28-án, szombaton rendezték a Miss Universe Hungary szépségverseny döntőjét, ahol tizenkét döntős közül választották ki a győztest, aki Mexikóban képviseli majd Magyarországot. 2024-ben 636-an jelentkeztek a versenyre, ami azzal hívta fel magára a figyelmet pár héttel ezelőtt, hogy egy 40 éves hölgy is bejutott a top 12-be.
A 73. alkalommal megrendezett Miss Universe szépségverseny magyar válogatójának döntőjét a
Bár Budapesten él, de szombathelyi származású – még pontosabban kőszegi felmenőkkel is rendelkezik –, így azt tartja igazi otthonának.
Az egyetemi évek alatt és korábban sem foglalkoztam modellkedéssel, a gyógyszerészi munka mellett viszont úgy éreztem, hogy hiányzik valami. A személyiségemnek szüksége volt arra, hogy kiéljem a kreatív energiáimat is, így találtam rá a modellkedésre
– nyilatkozta Kenéz a Vaol.hu-nak. „Azért jelentkeztem a szépségversenyre, mert elegem lett abból, hogy nem látok olyan lányokat ezeken a versenyeken, akik dolgosak, tanultak, akiknek végzettségük és szakmájuk van, és úgy gondolom, sok fiatalnak mintát jelentenek egy ilyen verseny résztvevői. Azt akarnám, hogy egy olyan lány legyen a minta nekik, aki továbbtanult, intelligens, és értékei vannak, ez volt a fő indíttatásom” – fejtette ki.
Büszkék a helyiek
Kőszeg városa már meg is emlékezett a fiatal lány győzelméről egy Facebook-posztban, ahol felhívták a figyelmet, hogy a gyógyszerészként dolgozó lány a kőszegi Kenéz család leszármazottja – unokája –, ezért büszkék a győzelemre, és gratulálnak neki.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!