Maja Trux szerda reggel egy kék pulóverben, összefogott hajjal lépett be a tárgyalóterembe. A kezében egy nejlonszatyrot szorongatott, miközben négy büntetés-végrehajtási őr kísérte el a vádlottak padjához. A hallgatóság soraiban erőteljesen megfogyatkozott a német érdeklődők száma, de Majának így is voltak ott barátai, akikkel néhány lopott pillantás mellett halkan üdvözölték egymást.
Még mielőtt elkezdődhetett volna a tárgyalás, Trux védője jelezte, hogy két dolog is történt a legutóbbi tárgyalás óta. Egyfelől a büntetés-végrehajtási intézet lefolytatta a fegyelmi eljárást Maja Truxszal szemben, amiért még az ősszel megtagadta a bv. felügyelő parancsát. E szerint a látogatások, sétálások és vásárlások után minden egyes alkalommal le kell vetkőznie, amivel szerinte az emberi jogait semmibe veszik, eközben megalázzák, ezért már egy ideje úgy döntött, hogy nem veszi le az alsónadrágját.
Ezt kedden már nem fogadták el, pedig letapogattak, és fémdetektorokon is átmentem. Megtagadtam az együttműködést, ezért megbilincseltek, fájdalmas fogásokkal rögzítettek a betegosztályon, miközben levették az alsónadrágom. Ezek után perceken keresztül ott álltam meztelenül, csak arra vártam, hogy felöltözhessek. Háromnegyed órát kellett várnom a folyosón megbilincselve, mert eljárás indult ellenem. Az alkalmazott pedig azt mondta, hogy ez neki jogában állt.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága röviden cáfolta, hogy megalázó bánásmódban részesítették volna a vádlottat. A védő elmondása szerint mostanra pedig meg is szüntették az eljárást, ugyanis nem találták benne Maja felelősségét. A német vádlott eközben indítványozta, hogy a német jogi képviselőivel is tarthassa a kapcsolatot, azonban személyes úton erre nem kapott engedélyt, csak videóhívások segítségével érdeklődhet és készülhet fel a németországi eljárásra.
Az antifa támadások ügyében mostanra már csak három vádlott vár az elsőfokú ítélet kihirdetésére, de csak Maja Trux van személyesen jelen minden egyes tárgyaláson. A Fővárosi Törvényszék bírájának a döntéséig azonban még várniuk kell, ugyanis először tesztek segítségével fogják megvizsgálni Trux mentális […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!