Mint arról beszámoltunk, Horváth László drogügyi kormánybiztos a múlt héten benyújtotta a parlamentnek új, a drog üldözésével kapcsolatos törvényjavaslatát, amely a preambulumában úgy fogalmaz, hogy
a kormány zéró toleranciát hirdetett a kábítószerek ellen. A tudatmódosító szerek terjedése egyre több embert, egyre fiatalabb korosztályt, akár gyermekeket is veszélyeztet.
Ingatlant is elkobozhatnak
A törvényjavaslat változtat a kábítószer fogalmán: az eddigiek szerint kábítószernek minősülő „hagyományos” kábítószerek mellett immáron az előzőleg hatályos volt szabályozás szerint meghatározott listákon szereplő pszichoaktív anyagok is annak számítanak.
Bevezetik a tudatmódosító anyaggal visszaélés tényállását: „Aki, abból a célból, hogy a kóros élvezetéhez másnak segítséget nyújtson, kábítószert kínál, átad, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A jövőben csak akkor mehet valaki elterelőre, ha a hatóságoknak elárulja, kitől vásárolta a kábítószert.
Ezzel a lehetőséggel ugyanazon személy legfeljebb két alkalommal élhet, ezután valamennyi esetben szigorúbb büntetőjogi felelősségre vonással kell számolnia. Eddig az elterelést a büntetés kiváltására használták, ami a szerhasználat csökkentését, vagy akár teljes elhagyását célozta.
Kiterjesztik a kábítószer-kereskedelem elkövetőire alkalmazható elkobzás és vagyonelkobzás szabályát: ezután „a kábítószer termesztése vagy előállítása esetén a kábítószer feldolgozására, elrejtésére, termesztésére vagy előállításra használt ingatlan” mellett a szállításhoz és tároláshoz használt járművet is elkobozhatják.
A többség támogatja a törvénycsomagot
A drogtörvény szigorításáról az Europion (korábbi nevén Opinio) piackutató készített gyorsfelmérést április 3-án és 4-én 1300 fős mintán.
A kutatás szerint mind az egész törvényjavaslatnak, mind egyes elemeinek megítélésében a többség támogató állásponton áll. Néhány kérdés viszont megosztotta a válaszadókat.
A szintetikus szerek bűncselekménnyé való minősítését illetően összességében támogató a magyar közvélemény: 47 százalék szerint már korábban is szigorítani kellett volna, míg további 17 százalék szerint most volt időszerű.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!