Előkészítő ülést tartott a Fővárosi Törvényszék T. Alex ügyében, amin bár népes hallgatóság gyűlt össze, a vádlott kérte, hogy zárt videóhívással hallgassa meg őt a törvényszék bírája, dr. Berczeli Sándor. A férfit eredetileg gazdasági bűncselekmények miatt körözte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mostanra viszont már életellenes ügye is lett egy védett tanú miatt.
Moldáv bérgyilkossal öletett volna
A vád szerint a terhelttel, T. Alexszel szemben bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amelynek keretében – nemzetközi elfogatóparancs alapján – a Dominikai Köztársaságban fogták el őt a hatóságok még 2021-ben, majd a későbbiekben Magyarország részére kiadták.
A vádlott letartóztatásba került, majd elhatározta, hogy megöleti az ügyében eljáró ügyészt és a nyomozási bírókat. Ezen tervét a fogva tartott társaival és a hozzátartozóival is megosztotta, illetve a moldáv állampolgárságú zárkatársát megbízta a bűncselekmény végrehajtásával.
A férfi elérhetőségét a vádlott feljegyezte, és megbeszélték a kapcsolattartás mikéntjét is. A terhelt zárkatársa a fogva tartásának megszűnését követően elhagyta Magyarországot, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.
Az ügyészség emberölés előkészületének bűntettével vádolja a férfit, az előkészítő ülésen a vádhatóság képviselője mértékes indítványként négy év börtönbüntetést kért T. Alexre.
Egy gyilkos vallott rá
T. Alex nem tett vallomást a csütörtöki meghallgatásán, nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését, ezzel az ügy tárgyalásba fordul át idén ősszel. Amennyiben elismerte volna a vádakat, még a mai napon ítélet születhetett volna az ügyben.
A férfi szót kért, ami alatt megnevezte azt a védett tanút, aki megvádolta őt az emberölés előkészületével, noha pontos információkat nem tudott ez a személy. Ő szintén a büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik, azonban soha nem voltak egy cellában. Ezt a tanút ugyanis
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/05/16/fovarosi-torvenyszek-t-alex-emberoles-elokeszulete/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!