Lenkovics Barnabás 1950. július 26-án született Rakamazon. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett, majd 1969-ben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJK), ahol 1974-ben végzett, summa cum laude minősítéssel.
1974 márciusától 2012 augusztusáig volt egyetemi oktató az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén, 1992-ben kandidátusi fokozatot szerzett, ezzel a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja lett, 2000-től egyetemi tanár.
Az ELTE ÁJK-n alkotmánybíróvá választásáig Harmathy Attilával felváltva oktatták önállóan a polgári jog teljes anyagát (a szemináriumi szinten oktatott öröklési jogot kivéve). Tanítványai nem csak kiemelkedő tudása, hanem erkölcsi nagysága miatt is tisztelték. Számos egyetemi tankönyv, jegyzet, csaknem száz publikáció szerzője, gyűjteményes könyve Ember és tulajdon címmel 2013-ban jelent meg. Szakterülete a polgári jog, kutatási területe pedig a dologi jog, különösen a tulajdonjog és az emberi jogok voltak.
1996-ban az ELTE győri kihelyezett tagozatán a polgári jogi tanszék vezetőjévé nevezték ki, amely tisztséget a Széchenyi István Egyetem megalakulását követően is betöltötte, egészen 2015-ig. Nevéhez fűződött a győri egyetemen a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/01/nekrolog-alkotmanybirosag-lenkovics-barnabas-meghalt/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!