Több, mint fél éven át tartó társadalmi egyeztetések eredményeként megszületett az az összefoglaló dokumentum, amely a szakmai és társadalmi konzultációk tapasztalatait foglalja magába. A lakossági igények alapján elmondható, hogy a korábbi terveknél kisebb volumenű, de színvonalas vízparti központot szeretnének a Soproni és környékbeli emberek. A fejlesztést korábban élesen bíráló civil szervezet képviselőivel, vezetőivel is többször történt egyeztetés – derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóközleményéből.
A természetvédelmi aggályok miatt a Fertő tó partján fekvő Fertőrákoson tartott kihelyezett ülését nemrégiben a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága. A természetvédelmi szakemberekből álló bizottság a fejlesztés természetre gyakorolt hatását értékelte. A Bizottság a bemutatott kutatási eredmények és a helyszíni terepszemle alapján megnyugtatónak találta a helyzetet, miután részletes beszámolót hallhattak a fejlesztés területén évek óta zajló ökomonitoring eredményeiről. A monitoring egy olyan ellenőrző rendszer, amely pontosan dokumentálja a terület élővilágában – halak, kétéltűek, hüllők, kisemlősök – vonatkozásában végbemenő változásokat. Az évek során begyűjtött és feldolgozott eredmények ismeretében és a helyszín bejárása után
a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága 10 pontos állásfoglalást fogadott el a Fertő tó hazai oldalán zajló fejlesztés természeti értékekre gyakorolt hatásairól.
A bizottság állásfoglalása kimondja, hogy a beruházás eddigi megvalósítása nem okozott jelentős negatív hatást a Fertő Ramsari terület természetvédelmi állapotában, sőt, egyes változások pozitívan értékelhetők, ilyen például a sekélyvizes élőhelyek létrehozása, mint az új ökológiai élőhelynek számító tocsogós felszínek létrejötte vagy az övcsatorna kialakítása. A bizottság állásfoglalását azzal zárja, hogy az új koncepció kialakítása után szakmai alapokon álló tájékoztatást kell küldeni az Európai Bizottság és az UNESCO Világörökség Központ felé, hogy a folyamatban lévő eljárásokat mielőbb, megnyugtató módon le lehessen zárni – írták.
A társadalmi szervezetek véleményének összegzéséből az derül ki, hogy a helyiek leginkább a strand létesítését és a nemzetközi hajókikötő újra indulását sürgetnék. A strandon a válaszadók nagy része épített medencét is szeretne, emellett zuhanyzók, öltözők, kiszolgáló létesítmények és vendéglátóegységek létesítését is fontosnak tartják. Az árnyékolás tekintetében megoszlanak a vélemények, de a többség előnyben részesítené a természetes anyaghasználatot, így például a nádfedéses napernyőket. Igény van továbbá egy nagy, központi parkoló kialakítására valamint a nemzetközi hajókikötő újraindítására.
A már üzemelő északi kikötő melletti vízparti területen (a korábbi tervekben szereplő szálloda helyén) egyöntetű vélemény rajzolódik ki egy kutyás strand létrehozására. Az északi területrész további part menti sávján a már elkészült móló alapok borítását is szinte minden válaszadó támogatja – tették hozzá.
Kiemelték továbbá, hogy a tervezett ökopark 12 hektáros összefüggő zöldterületét ösvényekkel, sétautakkal, madármegfigyelő állomással tennék használhatóvá, amelynek létrehozását szintén nagy támogatottság övezte a felmérésben. Ugyanakkor a korábbi tervekben szereplő […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!