Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Baloldalinak vallja magát, MSZMP-tag volt, a Hazafias Népfrontba Pozsgay Imre miatt ment, aki aztán szakértőnek hívta az MSZP-frakcióhoz. A rendszerváltás után elnöki tanácsadóként és elnöki kabinetfőnökként is dolgozott a parlamentben. Negyven éve találkozott először Orbán Viktorral, akivel focizott és vitatkozott is. Közelről ismerte Medgyessy Pétert, a céljaival egyetértett, de naivnak tartotta. Gyurcsány Ferenc bravúrosan vette át a hatalmat az MSZP-ben, amit szerinte tanítani lehetne. A rendszerváltás kora címmel a magyar politikatörténet elmúlt harminc évét írta meg az Osiris Kiadó gondozásában tavaly ősszel megjelent könyvében. (A könyvről év végi ajánlónkban is írtunk.)
Wéber Attila az Indexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy
- kik voltak a rendszerváltás időszakának főszereplői;
- mi az antalli időszak mérlege, és miért tartja fontosnak a Blokád című filmet;
- 1989-ben egy döntően elit és értelmiségi demokrácia jött létre;
- Medgyessy Péter vakságban szenvedett, a környezetét Gyurcsány Ferenc organizálta;
- mit gondolt Orbán Viktorról, akivel egy legénybúcsún találkozott először;
- az orosz–ukrán háborút határpontnak tartja;
- Orbán Viktor komoly nyomot fog hagyni a társadalmon;
- akik megújulást képviseltek az ellenzékben, azok kisodródtak a napi politikából;
- az ellenzék elmúlt tizenhárom éve kontraszelekció a köbön;
- a világrendszerváltás el fog húzódni 2030-ig.
Gyakran olvasható, hallható a rendszerváltás mellett a rendszerváltozás és a rendszerváltoztatás kifejezés is. Van lényegi különbség közöttük?
A rendszerváltás – -változás, -változtatás – az elmúlt évtizedek leggyakrabban használt politikai kategóriája. Előbbi inkább a szociálliberálisokhoz, utóbbiak Antall Józsefhez és követőihez kötődnek. Lényegét tekintve hatalmi, politikai átrendeződést jelentett, amely elindítja, előkészíti a piacgazdaság, a polgári berendezkedés kialakulását és az euroatlanti csatlakozást. A fogalom hamar nyelvpolitikai küzdelem tárgya lett, jelentéstartománya kibővült, azt is mondhatjuk, hogy túlterheltté vált. Az értelmezések során elmosódott a kezdet és a vég. Egy soha véget nem érő folyamat jelölésére szolgál, kiterjed az elnyúlt átmenet közjogi, politikai, gazdasági, sőt társadalmi vonatkozásaira is.
Az 1956 és 1988 közötti időszakot Kádár-korszaknak nevezzük, de akkor most miért rendszerváltásról és nem korszakváltásról beszélünk?
1989–90 egy éles közjogi, politikai határvonal: a szocializmusból a kapitalizmusba léptünk át. Bonyolítja a helyzetet, hogy társadalmi szempontból a kulturális és a mentális vonatkozások, a kádári világ, ha tetszik, korszak, bizonyos értelemben mindmáig a „velünk élő történelem”.
Az események sorában mi jelentette a határvonalat?
A közjogi értelemben vett váltás időpontja a köztársaság kikiáltása, a politikai rendszerváltás kérdése vitatott. Az előző rendszer tovább szolgálói, képviselői, az MSZP-sek 1989. október 23-át tartották szimbolikus határnak. A Fidesz és mások számára az 1990-es első szabad választás, a parlament és az Antall-kormány felállása jelentette a valódi változást. A rendszerváltás közjogi értelemben bekövetkezett, de számos kérdés tisztázatlan maradt.
Például?
Az 1989-es átfogó alkotmánymódosítást a Nemzeti Kerekasztal „lovagjai” átmenetinek szánták. A háromoldalú tárgyalások azzal zárultak, hogy az új parlament a lehető leghamarabb elfogadja az új alkotmányt. De ez végül nem valósult meg, és így az alkotmányozás és a régi-új alkotmány megítélése viták tárgyává vált. A rendszerváltás időszakát egyébként is az jellemezte, hogy sok volt a bizonytalansági elem. Eredetileg az sem volt bizonyos, hogy rendszerváltás lesz.
És mikor dőlt el?
1989 februárjáig, amikor az MSZMP KB ülése a többpártrendszer bevezetése mellett döntött, de még utána is az MSZP-ben, a konzervatívok a modellváltás forgatókönyvében gondolkodtak. Elfogadták a pluralizmust, de korlátok között, a szocializmus fenntartása mellett. A szocialista reformerek, élükön Nyers Rezsővel és Pozsgay Imrével, szakítottak ezzel az elképzeléssel. 1989 júniusától a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon már nem volt kérdés, hogy rendszerváltás lesz.
Sokféle Antall-kép él
Kik voltak a ’89–’90-es időszak főszereplői?
A ’89-es év tragikus hőse Pozsgay Imre volt. Az átmenet másik főszereplője Antall József. A kettejük szerepe meghatározó volt ebben az időszakban. Ide kell sorolni a pártok vezetőit – a szabaddemokraták közül mindenekelőtt Tölgyessy Pétert, akinek közreműködése fontos volt az események alakulásában. A kerekasztal-tárgyalásokon, és később is, megkerülhetetlen volt Sólyom László személye. Az Alkotmánybíróság első elnökeként vitathatatlanul maradandót alkotott. Természetesen valamennyiük szerepével kapcsolatban megfogalmazhatók ellenvetések, vitatható, hogy helyesen cselekedtek-e, betöltötték-e a történelem által felkínált szerepet. Antall kormányfői ténykedése is súlyos kérdéseket vet fel, legutóbb például a Blokád című film szolgáltatott ehhez ürügyet.
Látta a filmet?
Igen, láttam.
Mennyire tartja hitelesnek?
A film legnagyobb erényének azt tartom, hogy megfelelő alapot képez egy Antall Józsefről és Göncz Árpádról szóló vitához. Nem sok ilyen film készült eddig. Bár a Blokád által sugallt Antall-kép szerintem némiképp pontatlan.
Miben?
Történelmi szempontból kissé pontatlan, egy-két részletét tekintve túlidealizált. De ezzel együtt a film alkalmas arra, hogy bemutassa az új magyar demokrácia első válságának eseménysorát, annak két főszereplőjét, és arra is, hogy különböző felfogású, nézetrendszerű emberek között értelmes, érdemi vita alakulhasson ki róluk. A Gönczről kialakított kép szerintem alapvetően hiteles. Annak ellenére, hogy tudom, vannak ellenérzések a filmben látható Göncz ábrázolásával kapcsolatban.
A legtöbb kritikát emiatt kapta a film.
Gönczről, ha áttételesen is, a könyvemben is írtam „A hatalommegosztás trendjei” című fejezetben. Én úgy láttam, így vagy úgy, de belekényszerült egy olyan szerepbe – talán csak elfogadta –, amely ugyancsak vita tárgya lehet. Hozzáteszem, csak olyan kontextusban érdemes a témához közelíteni, ha nem hagyjuk figyelmen kívül a 90-es évek eleji Közép-Európa több országában uralkodó trendeket. Például azt, hogy az újonnan kialakuló rendszerek többségében releváns kérdés volt a félelnöki vagy az elnöki rendszerek problematikája. Tehát Göncz szerepének az elemzését nem lehet csak a személyére leszűkíteni, hanem figyelembe kell venni az időszakra jellemző jegyeket is.
Mi az antalli időszak mérlege?
Tisztában vagyok azzal, hogy milyen ellenérzések fogalmazódnak meg az egykori miniszterelnök személyével kapcsolatban, nem utolsósorban a jobboldalon. Ezzel együtt álláspontom szerint az új magyar demokrácia felépítésében
Antall Józsefnek döntően pozitív szerepe volt.
Az általa vezetett kormány megszilárdította vagy létrehozta a köztársaság legalapvetőbb intézményeit. Az antalli örökség lényege, hogy annak a kormánynak, annak a jobboldalnak, amit nagyon keserves harcok árán tudott integrálni, végül is sikerült békében, konszolidációs körülmények között átadnia a hatalmat Boross Péternek 1994-ben. Ha összehasonlítjuk a környező országokkal, ez önmagában is komoly teljesítmény.
Az Antall József közelről című könyvében Kónya Imre azt írta az egykori miniszterelnökről, hogy a magyar és az európai történelem is a XX. század egyik kimagasló politikai egyéniségeként fogja számon tartani.
Sokféle Antall-kép él. Van igazságuk azoknak, akik nagy államférfit látnak benne. Személyétől nem választható el a kerekasztal-tárgyalásokon nyújtott különleges teljesítménye, és ahogyan a politika színpadára került. De azoknak a kritikáknak is van jogosultságuk, amelyek a gyengeségeit, a hiányosságait és a kiszolgáltatottságát emelik ki. Amint utaltam rá, a jobboldalon is nagyon megoszlik, ki hogyan ítéli meg Antallt, és ez szerintem a jövőben sem lesz másként.
Az elit eltávolodott
Könyvében 2010-ig viszi el az ország politikatörténetét „A kudarcos rendszerváltás” című fejezet alatt. Ki és mit rontott el?
A választ nagyon általánosan is meg lehet közelíteni: azé a nagyobb felelősség, aki többet volt hatalmon az első húsz évben. Elsősorban az elitnek az a része a felelős, amelyik a rendszerváltás status quóját jelképezte. Jogosan érte kritika az MSZP–SZDSZ-koalíciót vagy a korábbi MSZP-t azért, hogy nem tudta megteremteni a tartós konszolidáció feltételeit, és végeredményben súlyos válságot hagyott maga után. Erre persze lehet azt mondani, hogy a rendszerváltással óhatatlanul együtt járó folyamatok nehezítették a helyzetét. Könyvemben elsősorban nem azt kutattam, hogy ki a felelős „a rendszerváltás kudarcáért”. Azt próbáltam bemutatni, hogy más-más szempontból, de 2010-re senki nem volt elégedett a rendszerváltás mérlegével.
Azt írta, hogy az elit már nem is lehetne távolabb a társadalomtól.
Igen. Ez egy húszéves folyamat, amely a Nemzeti Kerekasztal létrejöttéig is visszavezethető. Egy döntően elit és értelmiségi demokrácia jött létre, és ezek a vonások csak tovább erősödtek húsz év alatt. Egyre kevesebbek kezében összpontosult a hatalom. Voltak periódusok, amikor úgy tűnt, hogy ez működőképes, és a társadalom többsége ezt elfogadja. Végül a 2010-es állapot azt mutatta meg, hogy ezért vagy azért, de mindenki elégedetlen a rendszerváltás teljesítményével. Van, aki azt mondta, hogy új rendszerváltás kell, mások a korrekcióját követelték. Még a szocialisták egy köre és a liberálisok is elégedetlenek voltak, akiknek talán a legközelebb állt az elképzeléseikhez az a rendszer, ami kialakult. A jobboldalon az első pillanattól kezdve megfogalmazódott az elégedetlenség. Az MDF köreiben már ’92-’93-ra a rendszerváltás kudarcáról beszéltek. Csurka Istvánnak és Csoóri Sándornak is vannak olyan írásaik, amelyekben szinte mindent megkérdőjeleznek a kialakulófélben lévő új világgal kapcsolatban.
És a Fidesz?
A Fidesz egy sajátos utat járt be, mert azt a társadalmi elégedetlenséget, amit az első jobboldali kormány és mozgalmai nem tudtak csillapítani vagy orvosolni, nagyon kreatívan csatornázta be. Beépítette az ideológiájába, abba a narratívába, amely először 1996-ban a Polgári Magyarországért című dokumentumban öltött testet. A Fidesz is több fázison ment keresztül, de ez mindenképpen egy fontos mérföldkő. Az a véleményem, hogy a Fidesz a 2002-es választási veresége után változott meg gyökeresen: ezt egyrészt Orbánnak a pártból való kivonulása, másrészt az Európai Unióhoz való viszony megváltozása alapozta meg. Egyre nyíltabban megjelentek azok a programelemek, amelyek a későbbi Fideszt jellemezték, és 2010 után kormányprogrammá emelkedtek.
Nemcsak szemlélője, hanem alakítója is volt a politikának: Pozsgay Imre hívta az MSZP-frakcióhoz, később Gál Zoltán és Szili Katalin házelnökök mellett dolgozott főtanácsadóként és kabinetfőnökként. Párttagsága is volt az MSZP-ben?
Nem.
Miért nem lépett be?
Otthon apámtól örökségül a szociáldemokrata hagyományt és értékrendet kaptam. Az MSZMP-be elsősorban Pozsgay Imre miatt léptem be. Evidens volt a számomra, hogy ha politizálni szeretnék – és erre Pozsgay mellett lehetőség nyílt –, akkor be kell lépnem a pártba. 1987-től a Népfrontban annak a Társadalompolitikai Tanácsnak voltam a titkára, amelynek Ferge Zsuzsa volt az elnöke. Ez a grémium készítette elő és gondozta például a Fordulat és reform című tanulmányt. Azután, hogy Pozsgay ’88 májusában államminiszterként a kormányba került, a találkozásaink megritkultak, de ’89 decemberében üzent, és az akkor alakuló leendő MSZP-frakcióba hívott jogi szakértőnek. Nem sokáig dolgozhattam mellette, mert ’90 őszén elhagyta az MSZP-t. A frakcióban nem volt jelentősége a párttagságnak, nem is kérte senki rajtam számon, döntően szakmai munkát végeztem. Nem én voltam az egyetlen szakértő a frakciónál, aki nem lépett be az MSZP-be.
Gyurcsány készült, Medgyessy nem értette
Medgyessy Péter sem lépett be 1989-ben, az
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!