Furcsa címváltoztatást hajtott végre Matolcsy György volt jegybankelnök alapítványa, a budai Várból egy kelenföldi lakótelepen lévő panelház harmadik emeletére költözött.
Bírósági dokumentumokból derül ki, hogy az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítvány székhelye a budai Várban található Úri utca 72.-ből a Nándorfejérvári út 8/D-be került. Az alapítványt májusban jegyezték be a vári címre, szeptember 16-án helyezte át aztán címét a négyemeletes panelház harmadik emeletére, a 10-es lakásba – írja az Mfor.hu.
Az Opten adatai szerint a kelenföldi lakás október elejéig Czene Gréta lakcíme volt, aki a Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója és Matolcsy György volt kabinetfőnöke. Ő írta alá az alapítvány alapító okiratát is.

Az utolsó pillanatban hozta létre az alapítványt Matolcsy György
A HVG szerint Matolcsy György jegybankelnökségének utolsó napjaiban hozta létre az új alapítványt bizalmi embereivel. Február 27-én, néhány nappal azelőtt, hogy Matolcsy átadta volna az elnökséget Varga Mihály korábbi pénzügyminiszternek, Czene Gréta aláírta az alapító okiratát.
Február végén Matolcsy György már pontosan ismerte az Állami Számvevőszék elmarasztaló jelentésének tartalmát. A jelentés fő pontja, hogy súlyos hiányosságokat és vagyonvesztést állapított meg a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnál (PADME), bár Matolcsy ezt az ellenőrzés során – és azóta is – tagadja.
A volt jegybankelnök vélhetően azzal is tisztában volt, hogy utódja, Varga Mihály tisztogatásra készül, el fogja távolítani majd a bizalmi embereit.
A Fővárosi Törvényszéken május 7-én bejegyzett alapítvány nyilvános iratai szerint induló vagyonként négymillió forint befizetését igazolta az <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/11/01/matolcsy-gyorgy-alapitvany-budai-var-kelenfold-panel-lakas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!