Magyar Péterről úgy vélekedett, hogy ő sok mindent jól csinál, amit 2022-ben Márki-Zay elrontott. Szerinte a Tisza Párt elnökének jelenleg az a feladata, hogy legyőzze a Fideszt, és hogy „rács mögé juttassa ezeket a bűnözőket”.
Ha ezt megteszi, szobrot állítunk neki itt, Hódmezővásárhelyen; ezt megígértem neki
– mondta a hódmezővásárhelyi polgármester a Politicónak.
Az is kiderült, hogy Márki-Zay arrogánsnak és egoistának tartja Magyar stílusát, de még a populista módszereit és a párt sajtótól való elzárkózását is megbocsátja neki, mert szerinte csak így lehet legyőzni a Fidesz 16 éves regnálását.
Márki-Zay szerint Magyar stratégiája, hogy sokat tanult a korábbi ellenzéki pártok hibáiból. A korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint ma az emberek látják, hogy a kormány nem működik jól, ezért dühösek. „Ez nem volt így négy évvel ezelőtt” – teszi hozzá.
A politikus kiemelte az ukrajnai háborút, amivel kapcsolatban szerinte Magyar Péter a semlegességre törekszik.
Márki-Zay négy évvel ezelőtt egy ellenzéki koalíciós gyűjtőpártot vezetett, és éppen ebbe a stratégiába bukott bele. Szerinte Magyar Péter jól teszi, hogy „ledózerolja az egész óellenzéket”, és egyetlen pártban tömöríti mindazokat, akik elégedetlenek Orbán Viktor […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!