Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) jelentése szerint 2024-ben 19 884-en haltak meg vagy sérültek meg közúti balesetben. Bár ez elsőre eléggé elrettentőnek tűnhet, viszont a halálos áldozatok száma „mindössze” 489 volt ezek közül, ami már egy jóval kisebb szám. A Vezess.hu ennek alapján összevetette az elmúlt öt év, vagyis a Covid-járvány óta napvilágot látott adatokat és az jött ki a végén, hogy a
A halálos áldozatoknál valamivel jobb a mutató, ott ugyanis 460 volt 2020-ban, míg most a 489 a második „legjobb” adat az elmúlt fél évtizedből. Viszont mindkét viszonylatban elmaradnak a számok az utolsó járvány előtti év, vagyis 2019 adataitól, amikor is 22 198 sérüléssel járó balesetben összesen 602-en haltak meg.
Arra is kitértek, hogy miközben az Európai Unióban javultak a mutatók 3 százalékkal, addig Magyarországon romlottak 2023-ról 2024-re. „Magyarország az EU átlagánál gyengébb teljesítményével (52 halálos áldozat/egymillió lakos) az uniós sorrend 20. helyén szerepel, három hellyel visszaesve az egy évvel ezelőtti pozícióhoz képest” – fogalmazott a Közlekedésbiztonság.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!