Az Alapjogokért Központ május 29–30-án – immár negyedik alkalommal − ismét megrendezi a CPAC Hungaryt, a világ legnagyobb jobboldali seregszemléjét − jelentette be Szánthó Miklós, a központ főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szánthó Miklós úgy fogalmazott: meg fogják mutatni, hogy „itt van a patrióták kora”, ezért a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary főszónokának Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort kérték fel.
A CPAC Hungary nem más, mint kiállás az eredeti és az igazi Nyugat mellett
− húzta alá, hozzátéve: Európában az elmúlt év legnagyobb fejleménye az volt, hogy a magyar jobboldal vezetésével összefogtak és szövetségre léptek a patrióták, Amerikában pedig Donald Trumppal az élen elsöprő győzelmet arattak a republikánusok.
„Szépen lassan, de többségbe kerülnek a szuverenista, szabadságszerető, békepárti erők”
− fogalmazott a főigazgató, aki kiemelte: közösen újra naggyá kell tenni a Nyugatot.
Szánthó Miklós azt mondta: 2025-ben a tét nagyobb, mint valaha. „Donald Trump második elnökségével egy új világ köszönt ránk” − hangoztatta. Szavai szerint egy „világrendszerváltás” éveit éljük. A Nyugat évszázadok óta tartó dominanciája, politikai ereje megkérdőjeleződött, mert korrupt, liberális elitje elárulta mindazt, ami a Nyugatot egykor naggyá tette – magyarázta, hozzátéve: a nyugati elit a hazafias virtust internacionalizmusra, a hagyományokat és a kultúrát identitáspolitikára, a józan észt pedig „woke-őrületre” cserélte.
De az emberek fellázadtak az „újracsomagolt szocializmus” ellen, Európában emelkedik fel a jobboldal, már „ott van Brüsszel kapuinál” − folytatta a főigazgató, aki szerint a siker akkor lehet teljes, ha a változás hullámai összeérnek, és az egész Nyugaton eljön a patrióták kora. Ennek lesz erőközpontja a 2025-ös CPAC Hungary − húzta alá. Szánthó Miklós jelezte: a konferenciára „nagyon nagy nevek fognak érkezni”, az előadók kilétéről a következő hónapban tájékoztatnak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/01/30/cpac-hungary-szantho-miklos-alapjogokert-kozpont-orban-viktor/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!