Orbán Viktor pénteken Székesfehérváron zárta a vidéki országjárását, ahol az emberek fejében meg sem fordult a kormányváltás gondolata.
A miniszterelnök szombaton reggel pedig már az egymillió kézfogás nevű akciósorozattal rukkolt elő, melynek lényege, hogy „Csak a Fidesz” feliratú busszal a kormánypárt kampányának vezető arcai észak-magyarországi turnéba kezdtek a választások előtti utolsó napon.
Úgy fogadták a Fidesz buszát, mint a Real Madridét
Másfél órával a rendezvény kezdete előtt a várban már nagy volt a nyüzsgés. Gábor összekötötte a kellemeset a hasznossal, előbb kirándult egyet a családjával, majd meghallgatták a miniszterelnök beszédét.
Három helyszínen is megnéztem és meghallgattam a miniszterelnök urat, és az volt az érzésem, hogy egyre magabiztosabb lett. Biztos vagyok benne, hogy a belső felméréseik azt mutatják, hogy vezetnek. Budapest sokszor volt ellenzéki, most is így van, de vidéken még mindig a Fidesz a legerősebb párt. Fogadtam a legjobb barátommal, hogy mi nyerünk, szerintem 110 mandátuma lesz a Fidesznek, 82 a Tiszának, a többi pedig elviszi a Mi Hazánk
– mondta határozottan Gábor.
A Fidesz busza Orbán Viktorral, Lázár Jánossal és Szijjártó Péterrel 18.35-kor gördült be a Szentháromság térre. A buszt több tucat rajongó rohamozta meg, de a biztonságiak nem engedték a politikusok közelébe az érdeklődőket. Olyan érzésünk volt, mintha a Real Madrid érkezett volna meg egy BL-mérkőzésre: az emberek sikítottak, kiabáltak, tapsoltak.

26
Jöhet a parasztos lángos
A színpadtól száz méterre egy cseh turistacsoportba botlottunk. Zdenek igazi magyar ételt szeretett volna megkóstolni, de a hétezer forintos kolbászos lángost kicsit drágának tartotta. Mondtuk neki, hogy a parasztos, szalonnával, lilahagymával megvan ötezerből, de ettől sem lett sokkal boldogabb. Amikor viszont megtudta, hogy a miniszterelnök tartja a kampányzáróját, azonnal komolyra váltott.
„Orbán Viktor fog beszélni, tényleg? Hogyne ismerném, a mi Andrej Babisunk nagy cimborája. Nem tudtam, hogy Magyarországon most lesznek a választások, de drukkolok a jobboldalnak, és sok sikert kívánok Orbán Viktornak” – zárta Zdenek, majd búcsúzóul megígérte, hogy megkóstolja a parasztos lángost.
Katalin véletlenül tudta meg, hogy Orbán Viktor kampányzárójába csöppent bele.
„Feltűnően nagy volt a tömeg, nem értettem, hogy miért, aztán egy mellettem beszélgető csoporttól tudtam meg, hogy a miniszterelnök itt zárja a kampányt. Korábban Fidesz-szavazó voltam, az utóbbi években már nem értettem egyet minden kormányzati intézkedéssel. Örültem, hogy feltűnt egy új párt, de engem csak rövid távon tudtak meggyőzni Magyar Péterék. Sok az egymásnak ellenmondó kijelentés a részükről, meg a balhé, és sokszor kiderült, hogy nem igaz, amiről beszélnek. Mivel rengeteg a probléma a világban, gondolok itt a háborúkra, a gazdasági nehézségekre, rutinos vezetőre van szükség, és ez Orbán Viktor” – jelentette ki a hölgy.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/04/11/orban-viktor-orszagjaras-kampany-budapest-valasztas-2026/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!