Január 23-án tárgyalja Magyar Péter mindkét mentelmi ügyét az Európai Parlament jogi szakbizottsága – írtuk korábbi cikkünkben. A Legfőbb Ügyészség 2024. szeptember 26-án kiadott közleményében jelentette be: „A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.”
Az ügyészség úgy fogalmazott, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint dr. Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután dr. Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során dr. Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont, és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra, és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!