Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Rónai Egon interjúalanya volt február 3-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A politikus bejelentette, hogy február 7-én, szombaton jelenik meg a Tisza Párt részletes programja, amely több mint 140 oldalas lesz. Ebben benne lesznek a már korábban elmondott prioritások is, mint például az uniós pénzek hazahozatala, valamint a magyar gazdaság, és egy emberséges, működő ország beindítása. Azt is tartalmazni fogja a dokumentum, hogy mindezt a Tisza miből fogja finanszírozni – tudatta az ellenzéki pártelnök.
Új alkotmány kidolgozása két cikluson át
Az április 12-i országgyűlési választásokhoz közeledve Magyar Péter sorra mutatja be a párt szakértőit, azonban a Tisza igazságügyi szakpolitikusának bemutatása egyelőre várat magára.
Az eddigi beszédekből, interjúkból annyi derült ki, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén új alkotmányos alapokra helyezné az országot, átalakítva a jogi környezetet, a jogrendszert. A pártelnök a 2024. október 23-ai beszédében arról beszélt, hogy szerinte az Alaptörvény „egy gányolmány”, és ha hatalomra kerül, „a legfontosabb törvényünk megint mindenkié lesz”. Szólt arról is, hogy bizonyos, a jelenlegi kormány által alkotott rendelkezéseknek el kell tűnniük az Alaptörvényből. Később úgy pontosított, hogy az új, társadalmi párbeszéden alapuló alkotmány kidolgozása akár két cikluson át, vagyis nyolc évig is eltarthat, amelynek munkálatait kizárólag egy alkotmányozó nemzetgyűlési folyamat keretében tartja elképzelhetőnek. Azt is tisztázta,
ha új Alaptörvényre lenne szükség, arról népszavazásnak kell döntenie.
A párt jogalkotási tervei a politikai berendezkedés reformjára, a korrupció visszaszorítására és a jogállamiság helyreállítására összpontosítanak. Az átalakítás fókuszában egy igazságosabb és élhetőbb ország megteremtése áll, ahol a tisztesség dominál az urizálással szemben.
Elmozdítanák az „Orbán-janicsárokat”
A Tisza Párt korlátozná a miniszterelnöki mandátumot, az Alaptörvény részévé tennék, hogy egy személy legfeljebb két parlamenti ciklusig tölthesse be a kormányfői tisztséget a hatalom bebetonozásának megakadályozása érdekében.
Magyar azt is jelezte, hogy felülvizsgálnák a mentelmi jog rendszerét a visszaélések elkerülése érdekében, illetve véget vetnének a veszélyhelyzetre hivatkozó, immár évek óta tartó rendeleti kormányzásnak, visszaadva a törvényhozás súlyát az Országgyűlésnek. Hatalomra kerülésük esetén partneri viszonyt alakítanának ki az önkormányzatokkal, nem uralkodni fognak fölöttük, hanem együttműködni a fideszes és az ellenzéki önkormányzatokkal is. Tavaly azt is közölte, hogy kormányváltás után több jogszabályt visszavonnak, egyebek között a településvédelmi törvényt is.
A Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésben tiltakozott az ellen, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfőbb Ügyészség élére „Orbán-janicsárokat” neveztek ki. Mint fogalmazott:
A Tisza biztosít minden magyar embert, hogy a választások után nem maradhatnak Orbán-bábok a legfontosabb nemzeti intézményeink élén.
Részleteket viszont nem árult el arról, hogyan tudnák elmozdítani a helyükről az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselőket. Az Alkotmánybíróság elnökének, Polt Péternek 2037. június 9-én, míg Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek 2034. június 10-én jár le a megbízatása, azaz mindkettőnek két teljes parlamenti ciklus után, amikor már – legalábbis a Tisza Párt tervei szerint – új személynek kellene betöltenie a miniszterelnöki tisztséget.

Átalakítanák a pártfinanszírozást
Noha a Tisza Párt szerint nem a választójogi törvény a legsürgetőbb kérdés, mégis saját javaslat kidolgozását tervezik a rendszer igazságosabbá tétele, továbbá a valós társadalmi támogatottság tükrözése érdekében.
A <a href="https://magyartisza.hu/hirek/ujsag/atlathatobb-politik%C3%A1t-tisztabb-kozeletet-a-tisza-javaslatai-a-partfinansziroz%C3%A1s-atalakiasara" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!