Magyar Márton, Magyar Péter öccse a PlanB Magyarország Kft. munkatársa volt akkor, amikor a cég a Magyar Péter vezette Diákhitel Zrt. beszállítója volt – tudta meg a Media1, amelynek mindkét fél elismerte az értesülést, egyszersmind közölték, hogy nem látnak semmi furcsát az egybeesésben.
Magyar Márton 2019-től szerepelt az említett PlanB Magyarország Kft. fizetési listáján. A cég neve akkor vetődött fel korábban, amikor az Átlátszó öt évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy az 2019-ben kommunikációs tanácsokat adott Varga Juditnak mintegy 6,4 millió forintért.
Mint arról beszámoltunk, több kérdéses szerződést is vizsgáltak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) emberei a Diákhitel Központ Zrt.-nél, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fenn valós verseny, vagy éppen túlárazás történt. Magyar Péter szerint a hivatal vizsgálódása egybeesett azzal, amikor 2020 elején néhány hónapig külön éltek Varga Judittal, miután azonban rendeződött a kapcsolatuk akkori feleségével, lezárták a vizsgálatot „mindenféle megállapítás nélkül”.
A PlanB volt az a cég is, amely – noha mostanra megszűnt – korábban oldalanként 100 ezer forintért cserébe írt tanulmányt, majd 244 ezer forintos diánkénti áron egy előadást is előkészített a Diákhitel Zrt.-nek. A KEHI-jelentést, amely a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött szerződéseit is érinti, az Átlátszó szerezte meg és tette közzé teljes terjedelmében, tartalmát <a href="//index.hu/belfold/2024/10/02/magyar-peter-diakhitel-szerzodes-kehi-vizsgalat/" id="hyperlink_141cd727f98f6f76ec989fb00f022f54" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/08/magyar-peter-magyar-marton-kontroll-plan-b-media1/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!