Szinte napra pontosan egy évvel a támadás után jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék L. Arszlán ügyében. A vád szerint a vádlott 2017 májusában a „lúgos támadásként” ismert büntetőügyben védőként eljáró ügyvéd részére olyan valótlan tartalmú nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt állította, hogy 2012. augusztus 2. előtt – a bv. intézetbe történő bevonulását megelőzően – egy számára akkor még ismeretlen személy egy III. kerületi buszvégállomáson azzal akarta megbízni, hogy öntsön maró folyadékot egy fotón megmutatott nő arcára vagy nemi szervére. A vádlott szerint a fényképen szereplő nő a „lúgos támadás” sértettje volt, míg a híradásokból a sértett kísérőjeként megismert férfi pedig a megbízó.
Súlyosbított büntetés
A valóságban azonban Renner Erika és párja csak azt követően ismerkedtek meg, hogy a vádlott 2012. augusztus 2-án bevonult a börtönbe, így az általa leírt találkozó nem jöhetett létre, és nem kaphatott megbízást a támadásra.
2023 novemberében a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, azonban a döntés ellen a védelem és az ügyészség is fellebbezett, így az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódott.
Jogerős ítéletet hozott a törvényszék, eszerint 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat
– ismertette a súlyosbított döntést a törvényszék szóvivője, dr. Szabó József Tamás az Index kérdésére.
Különösen kegyetlen támadás
Amint az ismertté vált, Renner Erikát 2013-ban támadta meg volt barátja, Bene Krisztián, aki maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét, valamint annak környékét. A férfit jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték. Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, hét évvel a bántalmazás után a kártérítési perben a bíró azt kérte, hogy Renner Erika újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. Ezek azt állapították meg, hogy többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát.
Azok funkciója károsodott, a kielégítő nemi élet ebben a helyzetben pedig nem lehetséges
– írták. A jogerős ítélet indoklása szerint Bene Krisztián Renner Erikát „a nőiségében alázta meg, és fájdalmas sérüléseket okozott”, aminek következtében a nő „alapvető életfunkcióiban és mindennapos élettevékenységeiben” most is korlátozott.
Soha nem lesz képes teljes értékű életet élni, pszichés állapotromlása olyan mértékű, ami további gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését teszi szükségessé
– közölték. Az elsőfokú bíróság döntésével egyetértve kiemelték, hogy a pénzbeli kártérítés meghatározásakor a károsult egyedi körülményeit és az őt ért hátrányokat összességében kell figyelembe venni.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!