„A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorválasztása után úgy döntöttem, hogy 2023. június 20-ával távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből” – írta közösségi oldalán Stumpf István. Elmondása szerint azért jutott erre a döntésre, mert a kuratóriumi társainak többsége nem tudta elfogadni az álláspontját.
Stumpf a pályázatok alapos tanulmányozását követően, a megbízott rektor eddigi tevékenységének ismeretében, valamint a szenátus véleményével összhangban Fiath Attila személyében látta volna szívesen az új rektort az egyetem élén.
Meggyőződésem, hogy a sikeres alapozó munkák után a szőlész-borász terület hangsúlyosabb képviselete vitte volna közelebb az intézményt merész céljai felé. A nemzetközi beágyazottságú borakadémikust, a dijoni kapcsolatú Wine Business School kitalálóját és megvalósítóját alkalmasabbnak láttam az új feladatra
– írta Stumpf.
A szenátus többsége ugyan Fiath Attila mellett tette le a voksát, de a kuratórium 3:2 arányban a szenátusi állásfoglalással és a kuratóriumi elnöki előterjesztéssel szemben a megbízott rektor, Horváth Ágnes munkájának folytatására szavazott.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!