Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a MÁV késéseit bemutató holvanavonat.hu egy adathalász oldal. A honlap az után indult, hogy az állami vasúttársaság leállította saját platformját, amin az utasok nyomon követhették, hol járnak éppen a szerelvények, és melyik mennyit késik.
A tárcavezető Facebookon osztotta meg aggodalmát, ami mögött tisza-aktivistákat és „fanatikus hobbivasutasokat” sejt, ami szerinte „a legveszélyesebb az utastájékoztatásra”.
Az ugyanis adathalász robotjai segítségével a MÁV járatinformációs oldaláról, az Emmáról szedi össze (a felhasználási feltételek megsértésével lopja el) az információkat. Ezzel – mint egy túlterheléses támadás – az Emma működését, ezáltal a MÁV utastájékoztatását nehezítik meg, vagy lehetetlenítik el. Ha ez az adathalászat és túlterheléses támadás folytatódik, akkor tiszás hőbörgés ide, hobbivasutas dünnyögés oda, a MÁV informatikusai meg fogják védeni az igazi utastájékoztató rendszert.
– közölte a miniszter.
Lázár bejegyzését nem hagyta szó nélkül Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője. A budapesti képviselő szintén a legnagyobb közösségi oldalon reagált a miniszter bejegyzésére, amit „példátlanul szánalmas”-nak nevezett.
az utasokat nem az új vonatkövető oldaltól kell megvédeni, hanem tőled, az ámokfutó, vasútromboló minisztertől. Úgy viselkedsz, mint aki megpróbálta betiltani az időjárás-jelentést, és most azon dühöng, hogy az emberek mégis megtudták, hogy süt a nap
– írta Vitézy.
A frakcióvezető úgy látja, Lázár megpróbálta elrejteni a késő vonatokat, de lelepleződött, és most köznevetség tárgya lett a kísérlet. Hozzátette, a miniszter képtelen volt javítani a vasút helyzetén, sőt, még el is mélyítette annak válságát.
Vitézy szerint a holavonat.hu oldalt leleményes fejlesztők hozták létre, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/06/23/lazar-janos-mav-mavinform-holavonat-vasut-vonatkozlekedes-keses/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!