Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Rákosdubaj ügyében „a kormányt érő méltatlan támadások, abból indulnak ki, hogy a kormány rosszat akar. De a kormány jót akar az embereknek”.
A miniszter egy Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatón az M1 témában feltett kérdésére válaszolva fejtette ki a véleményét a rákosrendezői terület fejlesztéséről. Szerinte a kormánynak az a célja, hogy a budapestieknek jó legyen, és nem valami ellen dolgoznak, hanem valamiért. Lázár János szerint jelen pillanatban Rákosrendező egy szeméttelep és elmondta: először is azt akarják, hogy „a budapestiek által felhalmozott 330 ezer köbméternyi szemetet valaki vigye el a területről”.
Lehetne azt javasolnunk, hogy a vidéki polgártársakhoz hasonlóan a fővárosi polgártársak fogjanak össze, dobják össze a pénzt, és vigyék el a szemetet azok, akik a szemetet előállították, és ha ők ezt nem teszik személyesen, megtehetnék a környékbeli önkormányzatok és polgármesterek
– idézi az MTI a minisztert, aki hozzátette, hogy a vidékiek most csak annyit látnak, hogy „ van egy kormány, amely megpróbál egy problémát megoldani, erre azonnal rátámadnak, hogy ne tegye, holott az a város érdekét szolgálná”.
Lázár János szerint örülni kell, mert a dubajiak elviszik a szemetet
Lázár János szerint sok mindent lehet mondani a dubajiakról, „de az biztos, hogy a semmiből egy világvárost építettek”, és most pedig „Budapestnek egy olyan vezetése van, amelyik egy világvárossal nem tud semmit se csinálni”.
A miniszter azt mondta, a dubaji befektető vállalja, hogy elviszi a több százezer köbméternyi szemetet. Hangsúlyozta azt is, hogy csak az az épület épülhet meg az érintett 130 hektáros területen, amely beilleszthető Budapest építészeti szövetébe.
Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, arra semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom
– tett ígéretet.
Elmondta azt is, tisztában vannak azzal, hogy a fővárosiak számára kevés a zöldfelület. „Ha 130 hektáros területből 50–60 hektárnyi park lesz, az minden budapestinek jó lesz” – tette hozzá a miniszter.
Vitatják a főváros elővásárlási jogát
Nagyon fontosnak nevezte azt is, hogy meg kell szervezni az új városrész közlekedését úgy, hogy az a budapestiek javát szolgálja. Azt is elmondta, nem érti, hogy ez a vita miért robbanhatott ki, valószínűnek tartja, hogy azért, mert „valakinek beleköptek a levesébe”. Pedig szerinte, ha a főváros ezt a területet megszerzi, akkor „nyilvánvalóan egy magyar ingatlanfejlesztőnek adja, amelyik már foglalkozott a terület fejlesztésével”. Lázár János hangsúlyozta, hogy „ha a főváros csinálja, akkor budapesti ingatlanmutyi lesz belőle, ha ők, akkor pedig egy világméretű fejlesztés is összehozható”.
Arról, hogy a Fővárosi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/01/30/rakosrendezo-lazar-janos-budapest-kormany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!