Benyújtotta a parlamentnek a beígért törvénymódosítást Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az intézkedés célja, hogy az „állami építési beruházások esetében, azon gazdasági szereplő, amely ilyen beruházás vonatkozásában súlyos szerződésszegést követett el, különösen a jótállási kötelezettségét nem határidőben teljesítette, ne vehessen részt közbeszerzési eljárásban”.
A tárcavezető egy 2015-ös törvényt egészítene ki azzal, hogy „az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki maga vagy kapcsolt vállalkozása az elmúlt öt évben uniós értékhatárt elérő állami építési beruházás esetén a korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben vállalt kötelezettségét súlyosan megszegte, különösen ha a jótállás vagy kellékszavatossági jog teljesítése vonatkozásában a szerződésben vagy a felek megállapodásában foglalt határidő eredménytelenül eltelt.”
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint azonban a Lázár János által beharangozott intézkedés eddig is szerepelt a törvényben, amit a bejegyzésében tett közzé.
„Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (…)c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!