A Zöld Palotanegyedért Facebook-bejegyzésében osztotta meg, hogy Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter reggel hétkor meglátogatta őket az épülő Pázmány-campus előtt, ahol egy kávé mellett próbálták meggyőzni, miért nem jó egy újonnan létrehozandó egyetemi épület a Palotanegyedben.
A csoport több szempontból is összefoglalta az építkezés hátrányait.
- Urbanisztikai: a többletforgalom miatt nagyobb tömeg lenne; a csoport nem akar diáknegyedet, mert az a lakónegyed csökkenésével járna; legyen nagyobb zöldfelület, hiszen eleve egy értékes területről van szó.
- Oktatási: mivel nem lesz zöldterület, ezért ez lenne a „legszűkebb” egyetem, nem lenne rá bővítési lehetőség.
- Építészeti: ellentmond az új építészeti törvénynek; felborítja a Palotanegyed jelenlegi arculatát; kultúrtörténeti értékeket semmisítene meg.
- Környezetvédelmi: ellentmond a környezetvédelmi elvnek; nem csökkentené a hőszigethatást; újrafelhasználható anyagokat használjanak az építkezéshez; újrahasznosíthatnák a meglévő épületeket.
- Gazdasági: több mint 300 milliárd forintba kerülne, ami azt jelentené, hogy négyzetméterenként több mint ötmillió forint lenne.
A Zöld Palotanegyedért emellett megoldási javaslatokat is megfogalmazott, mint a csökkentett program megfogalmazása, új helyszín keresése vagy a Magyar Nemzeti Múzeum bővítése a parkban. Végül Lánszki Regő államtitkártól idéztek:
Az elmúlt mintegy másfél évben a beérkező tervek mintegy hatvan százalékát küldtük vissza átgondolásra, mármint az országos tervtanács.
Állításuk szerint értelmes beszélgetést folytatva próbáltak érvelni, de úgy vélik, a tízezer diák belvárosi igényei és a katolikus egyház kiszolgálása fontosabbak neki, mint a választópolgárok. Emiatt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a katolikus egyház vezetőit is várják megbeszélésre.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!