Elfogadhatatlannak tartja a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara az intézmény élére alig három hónapja kinevezett főigazgató vezetési stílusát és erről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették – írja a Népszava.
A kórház új főigazgatója, Tóth László március elsején váltotta az intézmény élén a nyugdíjba vonulása miatt távozó Sásdi Antalt. Tóth László a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztjáról érkezett a Péterfy Sándor utcai kórház igazgatói posztjára. A lap forrása szerint Tóth Lászlónak már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros bűnözők”. A kórház orvosai közül volt, aki úgy ítélte meg, hogy „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden”.
A főigazgató elvesztette a bizalmi szavazást
A Népszava információi szerint több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, emiatt az érintettek távoztak az intézményből. A távozások miatt pedig kevesebb műtét elvégzése vált lehetővé az intézményben.
Ez betegellátást veszélyeztető helyzetet teremtett
– mondta a lap egyik forrása.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!