Történelmünk során mindig a jobboldal sodorta háborúba az országot, nem a baloldal. És mi most is a béke pártján állunk – reagált Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Facebook-oldalán a kormányoldal „Háború és Béke” kampányára. Az ellenzéki politikus az Indexnek azt mondta: „az orbáni háborús logikának”, melyet most óriásplakátokkal akarnak elfedni – „vagyis amit valójában te akarsz, azzal vádold ellenfeleidet” –, nagyon rossz vége lesz. Emellett azt is elárulta lapunknak, hogy mit kapott volna azért, ha ő áll elő Magyar Péter ötletével.
Az MSZP társelnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak, hogy a kormányoldal óriásplakátokon hirdeti, egyedül csak ők állnak a béke pártján, miközben a baloldal háborúba sodorná az országot. Kunhalmi Ágnes szerint Orbán Viktor „történelemhamisítást követ” el, amikor azt állítja, hogy Magyarországot belekényszerítették a két világháborúba. Valójában azonban a magyar jobboldal önként, szuverén döntéssel lépett be a vesztes háborúkba, vagyis a magyar történelem során „mindig a jobboldal sodorta háborúba az országot, nem a baloldal”.
Veszélyes politikára figyelmeztet
Az ellenzéki politikus azt is közölte, hogy „az orbáni háborús logika” érhető tetten a kormány politikájában, szerinte ezt támasztja alá például a nagymértékű fegyverbeszerzés, illetve a várpalotai lőszergyár is, amely éppen az uniós tagállamok lőszerellátását biztosítja majd, noha a kormány azt hangoztatja, nem szállít fegyvert Ukrajnába. „Csak azoknak, akik szállítanak” – jegyezte meg a társelnök.
Kunhalmi Ágnes továbbá úgy véli, hogy az Európai Unió nemzetállamok laza szövetséggé történő visszafejlesztésének célja, „amit Orbán Viktor és szélsőjobboldali szövetségesei akarnak”, újabb melegágya lesz az európai konfliktusoknak és határrevizionista törekvéseknek.
Az egész európai közösség azért jött létre lépésről lépésre a második világháború után, hogy biztosítsa Európa népeinek békéjét és jólétét. Akik június 9-én Orbánra és a Fideszre szavaznak, azok jó, ha tudják, szavazatukkal valójában utat nyitnak Orbán uniót gyengítő, az EU-t nemzetállamok laza szövetségére visszabontó, határrevizionista háborús törekvéseinek
– fogalmazott az MSZP társelnöke, aki szerint ez nem lehet hosszú távon a demokratikus jobboldalnak sem valódi alternatívája Magyarországon.
Emlékeztetett arra is hogy Böröndi Gábor vezérkari főnök „a szittya szellem visszaállításáról” beszélt, miközben „közismert, hogy ez a két világháború közötti időszakban a határrevíziós törekvések katonai megoldását is jelentette”.
Az MSZP társelnöke szerint Orbán Viktort az egész orosz–ukrán háború is csak annyiban érdekli, hogy megbonthatók-e a világháború utáni nemzetközi szerződésekben védett határok, amelyek eddig a békét szolgálták.
Orbán politikája egyszerű: amit te akarsz valójában, azzal vádold az ellenfeleidet
– válaszolta lapunknak az ellenzéki politikus.
Gyurcsány Ferenc: Rongy társaság háborús […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!