Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője május 28-án bejelentette, hogy az Országgyűlésben összegyűltek a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szembeni hivatali megfosztási eljáráshoz szükséges aláírások. Dobrev a múlt héten kijelentette: „Bizonyítom, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök köztörvényes bűnöző, aki a földmaffia figurájaként, ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek.” A Sándor-palota válaszul közölte, hogy az államfőnek nincs takargatnivalója, törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.

Rendkívüli ülés péntek este nyolckor
Tordai Bencének, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetőjének kezdeményezésére május 28-án 49 ellenzéki politikus írta alá az indítványt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívására, méghozzá két napirendi ponttal:
- A Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerét ért kibertámadás elítéléséről és az ennek következtében szükséges lépések megtételéről szóló határozati javaslat megtárgyalása.
- A köztársasági elnök tisztségtől való megfosztásának kezdeményezéséről szóló javaslat megtárgyalása.
Kövér László házelnök még aznap este fél nyolcra összehívta az Országgyűlés munkarendjéről döntő házbizottság soron kívüli ülését, amelyen úgy döntöttek, hogy május 31-én, péntek este nyolc órára tűzik ki a parlament rendkívüli ülését. Ez az időpont azonban előrevetíti annak esélyét, hogy a parlamenti többség nem megy el az ülésre, így határozatképtelenség miatt még a napirendet sem tudják megszavazni.
Impeachment és állambíráskodás
Csink Lóránt jogászprofesszor szerint a köztársasági elnöknek – a parlamentáris kormányokkal ellentétben – nincs politikai felelőssége, azaz a mandátuma lejárta előtt politikai okból, bizalomvesztés miatt nem mozdítható el a tisztségéből. Alkotmányos (az alkotmányban rögzített) okból azonban a ciklus lejárta előtt is sor kerülhet hivatalvesztésre. Ennek két fő modellje létezik:
- az amerikai jogrendszerből ismert impeachment, valamint
- az Európa több országában bevett állambíráskodás.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!