„Köszi, hogy felkeltél!” – híresség lett a férfi, aki leselejtezett kampányplakátokon vigasztalja a munkába sietőket

Egy idős hölgy megtorpan a Flórián téri zebra mellett, és egy darabig csak nézi a fehér kartonlapot. Aztán odalép a férfihoz, aki tartja, és hagyja, hogy az megölelje. A lámpánál araszoló autósok közül néhányan dudálnak egyet – nem türelmetlenül, inkább biztatásképp. A hölgy már továbbindult, de a zebra közepén még visszafordul.

A pillanat azért is szúr szemet, mert minden más körülötte ennek az ellenkezője. A Flórián tér reggelente nem a gyengédség helyszíne. A betongyűrűben buszok fékeznek, a szélvédők mögött kávé előtti, szürke arcok merednek maguk elé, a kormányokon ideges ujjak dobolnak, és mindenki gépiesen darál ugyanabba az irányba, a belváros felé. Ebbe a képbe áll bele egy férfi egy darab kartonpapírral. A neve Farkas Csaba Zoltán, és néhány hete ő Óbuda egyik legismertebb ismeretlenje.

A történet egy óbudai Facebook-csoportban kapott szárnyra május 21-én, miután egy helyi lakos arról írt, hetek óta lát néhány embert a Flórián téri zebránál, akik reggelente kézzel írott táblákkal állnak ki a munkába igyekvőkhöz. A bejegyzés aztán pillanatok alatt elszabadult. Mára negyvenezer reakciónál tart, az óbudai csoport adminja szerint pedig már 1,2 millióan látták.

Hihetetlen, mert ez azt jelenti, hogy nagyjából minden tizedik magyar tudja, ki vagyok

– mondja némileg megdöbbenve.

A tábla mögött

Hogy megértsem, mit keres valaki önként a reggeli csúcsforgalom kellős közepén egy kartonpapírral, odaléptem hozzá reggel, hogy megkérdezzem. Zoltán egyből a kezembe nyomta az új feliratát, amelyen az állt, hogy „Itt vagy, ez elég”, magának pedig a már jól bejáratott „Köszi, hogy felkeltél!” feliratút tartotta meg. Szerinte ugyanis ki kell próbálni, mert máskülönben nem lehet megérteni az érzést, amit a reggeli üzenetek adnak.

Íme, itt vagyok, mint „spontán táblázó”.

Az első néhány perc kifejezetten kellemetlen. Furcsa érzés, hogy idegenek végigmérnek, néhányan pedig elő is kapják a telefonjukat, és lefotóznak. Aztán a sok mosolygós arctól az ember óhatatlanul maga is mosolyogni kezd. Eközben Zoltán szinte folyamatos pörgésben van: olykor megszakítja a mondandóját, mert esze ágában sincs lemaradni egyetlen reakcióról sem. Élénken figyeli a sávokat, a kereszteződést, pásztázza a szélvédőket. Ha valaki dudál, villog, vagy csak bátortalanul kiinteget az ablakon, ő azonnal felemeli a kezét, mosolyog, és visszainteget. Kiszúrja a legkisebb gesztust is a volán mögött ülőktől, és gondoskodik róla, hogy senki ne maradjon válasz nélkül.

Ezt a feszített, mégis végtelenül pozitív figyelmet látva a szorongás meglepően gyorsan elmúlik. Pár perc múlva már én is beszélgetek a járókelőkkel, sőt pózolok a fotókhoz, mintha mindig is ezt csináltam volna.

Közben a gyalogátkelő hangjelzése egyenletes ütemben kattogja a piros és a zöld váltakozását, az autók felől szinte folyamatos a dudálás. Teljesen ismeretlen emberek dobnak oda egy-egy jó szót. Az új arcokon másodpercről másodpercre végig lehet követni ugyanazt a folyamatot: előbb a gyanakvás, ahogy kibetűzik a táblát, aztán az oldódás, végül a mosoly. A törzsközönség viszont már nem gyanakszik. Akik mindennap erre járnak, eleve mosolyogva, az ablakon kihajolva lesik, mi az aznapi üzenet.

Ki a táblás férfi?

Zoltán civilben ezermester és egy kisfiú édesapja. Körülbelül öt hete táblázik, azóta pedig Budapest és az ország számos pontján felbukkant már, amerre épp dolga akad – járt például Csepelen is. Általában munka előtt áll ki, de ha úgy hozza az élete, néha munka közben vagy után is szán rá időt.

A műfajjal a tanárok jogaiért szervezett Zebraszerda demonstrációin ismerkedett meg, az első transzparensét még ott kérte el valakitől. A Szőlő utcai javítóintézeti botrány idején a gyermekvédelem helyzetét bíráló feliratokkal demonstrált. Áprilisban azonban úgy érezte, ez a mondandó már nem aktuális, maga a táblázás, a jelenlét élménye viszont hiányzott neki. Így került a kartonra a „Szép napot!”, majd követték a többi, személyesebb, biztató sorok. A feliratokat mindig az adott naphoz igazítja: a németérettségi reggelén például egy német két tannyelvű iskolához vitt egy külön nekik szóló üzenetet.

Azt, hogy ennek bármi köze lenne a politikához, határozottan tagadja.

„Jobb sorsú országokban az állampolgárok azt sem tudják, milyen oldal vezeti az országot, milyen beállítottságú a miniszterelnök, mert nem érdekli őket. Egyszerűen csak nyugodtan élnek” – fogalmaz. Szerinte egyébként nem is teljesen előzmény nélküli, amit csinál. Mint mondja, harminc évvel ezelőtt élt már Óbudán egy férfi, aki hozzá hasonlóan táblákkal üzent a járókelőknek.

„Van felelősségem abban, hogy mit írok ki”

Hogy ezeknek a tábláknak komoly súlyuk van, egy szomorú napon vált igazán világossá számára.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/05/26/reggel-munka-dugo-kedvesseg-uzenet-tabla-plakat-kampany/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!