Csermely Ákossal, alias Topival, már több mint 35 éve ismerjük egymást, hiszen mindketten a Magyar Televízió egykori ikonikus épületében, a Szabadság téren ismerkedtünk a televíziózás rejtelmeivel. Csak míg Topi a gyártás terén, addig én a hírek, a televíziós tartalmak előállítása terén. Évekig dolgoztunk együtt különböző produkciókban, majd a rendszerváltást követő tévés „forradalom”, a produkciós irodák gyártotta szabad tartalmak külön utakra vittek minket.
Egyre-másra láttam nevét feltűnni az akkoriban gombamód szaporodó új és újabb tévécsatornák induló csapataiban, mígnem egyszer azt hallottam, hogy konferenciát szervez. Az 1990-es évek közepén jártunk. Előtte ilyesmit csak a Médiahajó hozott össze a kor hazai médiásainak.
A médiatalálkozók születése
„Ez egy teljesen jóindulatú történetnek indult. Üljünk le és beszéljük meg, hogy az első médiatörvényben ez és ez a passzus mit jelent: „Mennyire végrehajtható?” – idézte fel Csermely Ákos a kezdeteket. A szakember szerint az 1996-os médiatörvény elfogadása után többen nem értették pontosan, mit is vár el a jogalkotó a műsorkészítőktől, producerektől, tévésektől, rádiósoktól, úgy általában a médiától. Na, és ez hívta életre a Media Hungary első rendezvényét 1996 májusában Balatonszéplakon. Igaz előtte volt másoknak is próbálkozása a Médiahajóval, de az a rendezvény-sorozat nem maradt fenn. Aztán idővel Csermely ráunt a médiatörvény picsogó értelmezgetésére, viszont a médiaesemény bejött. A siker miatt 1998-ra már kinőtték a balatonszéplaki helyszínt és átköltöztek a Club Tihanyba.
Az ezredforduló környékén már akkora lett az internet jelentősége, hogy kilépett a hagyományos média keretei közül. „2000-re már fontossá vált az internet, és annyira elvált a média kategorizálástól, mert már elkezdődtek a kereskedelmi tevékenységek, megjelentek az első keresőmotorok, hogy érdemesnek látszott külön rendezvényt szentelni a digitális médiának. Így indultak el az őszi Internet Hungary napok” – emlékezett vissza a szakember.

Kamera Hungária: sikerek és buktatók
A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál 11 évig ment és igazi csúcspontot jelentett a szakmának. „Gyakorlatilag úgy működött, hogy évről évre egyre többen jelentkeztek és egyre nagyobb volt a felhajtás körülötte” – mesélte Csermely Ákos, aki olyan, soha nem látott zsűriket rakott össze, melynek tagjai között ott volt Ragályi Elemér, Grunwalksy Ferenc, Koltai Róbert, Koltai Lajos, Andy Vajna, Gazdag Gyula, Charles Gati, vagy Alexander Brody és még hosszan sorolhatnánk a neveket.
A siker ellenére Csermely 2011-ben kénytelen volt abbahagyni a fesztivál szervezését.
Sose tudtam nyereségesen csinálni, és ez egy fontos mondás. Sosem, mindig pénzembe került, buktam rajta!
– vallotta be. Emellett problémás lett az is, hogy „egy idő után a különböző televíziókat már jobban érdekelte, hogy a másik miért […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/07/csermely-akos-media-hungary-konferencia-technologia-marketing/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!