- Csercsa Balázs szerint a Tisza Párt félrevezethette a nyilvánosságot az állítólagos adócsomag és a kapcsolódó perek ügyében, miközben már született számukra kedvezőtlen ítélet is.
- Állítása szerint egy kulcsfontosságú munkatársat a vele készült interjú megjelenésének napján rúgtak ki, majd később – ellentmondásos körülmények között – még magasabb pozícióban visszavettek.
- A volt tiszás politikus úgy véli, nem kizárt, hogy a párt vezetése valótlan állításokat tett a bíróság előtt, vagy nyomás alá helyezhettek egy tanút a narratíva támogatása érdekében.
- Belső forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a nyilvánosság elől eddig rejtett szakpolitikai anyagok – köztük egy energiapolitikai terv – is léteznek.
- Felveti annak lehetőségét is, hogy a Tisza körül zajló események mögött szervezett, akár nemzetközi titkosszolgálati érdekek is állhatnak.
Ön korábban beszámolt nekünk a Tisza Párt belső viszonyairól, és tanúvallomást is tett több, a Tisza adócsomagjához kapcsolódó perben. Hogy érzi most magát?
Köszönöm a kérdést, jól vagyok. Kaptam ugyan dehonesztáló hozzászólásokat és fenyegető üzeneteket is, valamint a magam részéről feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen a rólam a kilépésem után Magyar Péter Facebook-oldalán megjelent rágalmazó poszttal kapcsolatban. Ugyanakkor ezeknél sokkal több megerősítő üzenetet kaptam, tiszásoktól is, valamint a családom mellettem van, és ez az, ami nekem a legfontosabb.
Mi a véleménye arról, hogy a Tisza Párt korábban elterjesztette azt a hazugságot, mely szerint jogerős ítélet van arról, hogy a kérdéses adócsomag nem létezik? Ezzel szemben a valóság az, hogy nincs olyan per, amelyet ezzel kapcsolatban a Tisza jogerősen megnyert volna. Sőt, már van olyan jogerős ítélet, ahol az alperes sajtótermék nyert a Tiszával szemben.
Nemrég tudomásomra jutott az is a Tisza központjából, hogy immár nemcsak adótervekkel kapcsolatos tanulmánygyűjtemény létezik. A közelmúltban kidolgoztak ugyanis egy energiapolitikára vonatkozó tervet is. A Tisza központjában, Magyar Péter belső ellenzékében ez már kiverte a biztosítékot, és sokan közérdeknek tartanák, hogy ez a terv még a választások előtt nyilvánosságra kerüljön. Osztom ezt a véleményt.
Önt, vagy a vallomásában szereplő munkatársát érték retorziók a tanuskodása miatt?
Engem nem, de a tanúvallomásomban hivatkoztam egy korábbi közeli munkatársamra, aki egyben a Tisza szakpolitikai koordinátora volt, hozzáfért szinte valamennyi szakpolitikai anyaghoz, és akinek a személyes laptopján én korábban láttam a 600 oldalas tanulmánygyűjtemény egyes elemeit. Ezt a munkatársamat kirúgták a Tiszánál betöltött állásából, ugyanazon a napon, amikor a velem készült korábbi Index-interjú megjelent.

A Tisza vezetői ezzel kapcsolatban a bíróság előtt, eskü alatt azt vallották, hogy azért rúgták ki ezt az embert, mert nem voltak elégedettek a munkájával, és azért, mert olyan bizalmas dokumentumokat töltött le a saját laptopjára, amiket neki nem lett volna szabad. Ezután a Tiszához kötődő, Magyar Péter testvérének tulajdonában álló Kontroll.hu egy podcastet készített ezzel a korábbi munkatársammal. Ebben ő cáfolta az állításaimat. De számomra nyilvánvaló, és bárkinek nyilvánvaló lehet, aki a podcastet megnézi, hogy sokszor betanult szöveget mondott el. Később ez az ember tanúskodott is a Tisza és a közmédia perében, valamint ott szembesítették is velem. A szembesítés során világos volt nekem, hogy fél, vagy legalábbis nagyon zavart, és cseppet sem következetes. Nem csodálom, hogy ezt a pert aztán az alperes közmédia megnyerte a Tiszával szemben, amennyire én a médiából tudom.
Érdekes, és ezt egy, a Tisza központjában dolgozó barátomtól tudom, hogy ezt az embert a Tisza Párt nemrég újra alkalmazta, mégpedig a korábbinál magasabb pozícióban. Felvetődik bennem a kérdés: miért vesznek vissza valakit, akinek a munkájával korábban nem voltak elégedettek, és saját vallomásuk szerint biztonsági kockázatot jelentett? Hogyan lehet az, hogy ráadásul még magasabb pozíciót is kap, mint korábban? Mindez pedig azután történik, hogy ez a személy a Tiszára nézve pozitív nyilatkozatokat tett a nyilvánosságban és a bíróság előtt is.
Ön ismeri az ellenzéki párt belső működését. Hogyan lehetséges ez?
Nem tudom, csupán logikusan gondolkodom, amikor azt mondom, több eset lehetséges. Az egyik az, hogy a Tisza vezetői hazudtak korábban a bíróság előtt ezt a munkatársamat illetően. Ha ez igaz, akkor miben hazudtak még? A másik lehetőség, hogy ezt a szerencsétlen kirúgott embert megfenyegették, továbbá újra állással kínálták meg, azért, hogy hajlandó legyen a Tisza narratíváját képviselni […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!