A rendőrség tájékoztatása szerint egy 16 éves fiatal már egy éve „foglalkozott” drogkereskedelemmel a gödöllői intézményben, majd sikerült rávennie egy 15 éves társát, hogy fektessen be egy nagyobb összeget az üzletébe.
Az új társ több százezer forintot invesztált is a bizniszbe, de új vásárlókat is szerzett, így a befektetése már egy hét alatt megtérült, sőt, haszonra is szert tettek. A sikeren felbuzdulva a fiatalabbik diák már heti szinten adott pénzt idősebb társának, és segített a drog terjesztésében is. A police.hu közlése szerint a vásárlók nagyrészt kiskorúak voltak.
A nyomozás alatt kiderült, hogy egy 16 éves zsámboki fiú rendszeresen vásárolt tőlük marihuánát, de nemcsak saját fogyasztásra, hanem továbbértékesítés céljából is. A rendőrség külön kiemeli azt az esetet, amikor egy adagot egy kiskorú iskolatársának adott tovább, míg
egy másik adagot a tanórák kezdete előtt együtt szívtak el, amitől a kiskorú fiú annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá.
A rendőrségi adatgyűjtés során kiderült, a fiatal kereskedők egy kollégiumban is rendszeresen árulták […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!