Hétfő hajnaltól északnyugat felől magasszintű felhők vonulnak fel, majd meg is vastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. A Tiszántúlon a hét első napján is derült vagy fátyolfelhős, napos idő valószínű. Az északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon átmenetileg már meg is erősödik – írja elrejelzésében a Hungaromet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz.
Kedden északnyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon általában napos, gomolyfelhős idő várható, míg keleten erősen felhős vagy borult marad az ég. Szórványosan eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett részeken gyenge fagy előfordulhat. A csúcshőmérséklet jellemzően 10 és 17 fok között változhat, de főleg az Északi-középhegységben hűvösebb lehet az idő.
Szerdán általában erősen felhős idő valószínű, majd északkelet, észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Éjszaka nagyobb területen, napközben már csak kevés helyen – főleg délnyugaton, délen – lehet eső, zápor. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum 1 és 6, a csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakulhat.
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum mínusz 3 és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
http://index.hu/belfold/2026/03/16/idojaras-elorejelzes-marcius-tavasz-hetfo-radar-napsutes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!