A vita középpontjában a fővárosi cégek vezetőinek kiválasztási módja áll, ami mellett a maxi-Dubaj projekt, avagy Grand Budapest, és az M2-es metró akadálymentesítése is napirendre került. Megnéztük, ki robbantotta ki a vitát, és hol tart most.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kemény kritikát fogalmazott meg a Fővárosi Közgyűlés keddi szakbizottsági ülésével kapcsolatban. Állítása szerint a Fidesz és az óellenzéki pártok közösen szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetővé tette volna a fővárosi cégek vezetőinek „átlátható kiválasztását”.
„Elég volt a mutyikból, elég volt a fővárosiak átveréséből” – jelentette ki Magyar kedden a Facebook-posztjában, majd kilátásba helyezte, hogy a „Tisza képviselői a holnapi közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”. Arról, hogy pontosan mi lesz az üzenet és milyen formában közlik majd, nem árult el többet.
Szentkirályi Alexandra: A Tisza Párt együtt szavaz a DK-val
Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok budapesti frakcióvezetője élesen visszautasította Magyar Péter vádjait. A frakcióvezető rámutatott, hogy
„valójában a Tisza Párt az, amely a szavazások 2/3-án együtt szavaz a DK-val”.
Szentkirályi szerint a vitát kiváltó bizottsági ülésen arról volt szó, hogy a „Tisza az előkészítő ülésen lefektetett pályázati kiírás helyett más pályázati folyamatra tett javaslatot, amivel az új cégvezetőket választaná ki az önkormányzat”.
Tehetségkutató műsor szerű pontozós zsűri, törvénysértően magas fizetések és kvóták. Ez Magyar Péterék elképzelése a szakmai cégvezetők kiválasztására
– fogalmazott a kormánypártok politikusa. Szentkirályi Alexandra egy régebbi (november 1-ei) videót is mellékelt a Facebook-poszthoz.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!