Kilépett a pártból a Vas vármegyei LMP elnöksége, vagyis az elnök Németh Ákos, és a két elnökségi tag Gálffy Áron, és Hisham AbdulGhafoor is otthagyta a pártot – írja az ugytudjuk.hu.
A portál megkeresésére Németh Ákos azt mondta, hogy társai nevében is azt tolmácsolja, hogy úgy érzi, hogy
A vezetőség kilépésével az alapszervezet nem fog megszűnni, hamarosan tisztújítást kell tartania a tagoknak – közölte az ugytudjuk.hu.
Lassan mindenki elhagyja a pártot
A 2022-es önkormányzati választás óta sorban lépnek ki az LMP-ből a tagok, köztük a párt legismertebb politikusai. A sort Schmuck Erzsébet, a párt volt társelnöke kezdte, aki 15 éven keresztül volt az LMP tagja.
Ez a párt már nem zöldpárt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár-párt! Igaz, az Ungár vezette EP listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter
– írta közösségi oldalán a politikus.
Nem sokkal később újabb két tag jelentette be távozását. Vágó Gábor, az LMP egykori alapító tagja tavaly augusztus végén jelentette be, hogy kilép a pártból. Azt írta, először csak érzelmileg távolodott el, majd elfelejtett kilépni, most viszont meghozta a döntést. Egy nappal később Keresztes László Lóránt is megszüntette a tagsági jogviszonyát az LMP-ben.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/01/10/lmp-vas-varmegye-zoldek-kilepes-part-alapszervezet-tisztujitas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!