Ferenc pápa magyarországi látogatásán a magyar jezsuitákkal is találkozott április 29-én. Az egyházfőt András Attila, a magyar jezsuita rendtartomány provinciálisa köszöntötte 32 jezsuita társaságában. A találkozón szó volt az ifjúság helyzetéről, a magyarországi látogatás okáról, a szexuális bántalmazásról, Jálics Ferenc jezsuita atyáról és a modern világ Istennel való kapcsolatáról is.
A fiataloknak fontos a hitelesség
A jezsuita.hu beszámolója szerint a magyar jezsuiták először azt kérdezték a Szentatyától, hogy szerinte miként segíthetnének a fiatalokon. A pápa azt mondta: a tanúságtétel a válasz, vagyis az Igazság képviselete és annak kinyilvánítása. „Tanúságtétel nélkül nem jutunk semmire. A tanúságtétel pedig következetes életvitelt jelent”.
A kulcsszó a hitelesség
– mondta az egyházfő, hozzátéve: „hagyjuk, hogy a fiatalok elmondják, amit éreznek. […] Hitelességet várok a fiataloktól, hogy úgy mondják el a dolgokat, ahogy vannak, a nehézségeket, a bűnöket…Neked, mint növendéknevelőnek pedig meg kell tanítanod a fiatalokat a következetességre” – válaszolta András Attilának.
Arról is beszélt, szerinte a fiatalokkal világosan kell beszélni, de nem agresszívan. „A fiatalok megérzik, ha nincs következetesség” – árulta el. Kifejtette, fontos az is, hogy a fiatalok párbeszédet folytassanak az idősekkel.
Emlékezzetek Joel próféta jövendölésére: az öregeknek álmaik lesznek, a fiatalok pedig prófétálni fognak
– mondta.
Betartotta ígéretét
Arra a kérdésre, hogy miért jött Magyarországra úgy felelt: ígértetett tett.
Az első alkalommal Szlovákiába kellett mennem, de előtte Budapesten volt az eucharisztikus kongresszus. Ezért jöttem ide csak néhány órára. De megígértem, hogy visszajövök, és vissza is jöttem
– jelentette ki.
„A bántalmazót el kell ítélni, de mint testvért”
A magyar jezsuita közösség arról beszélt, hogy ha Isten mindenkit szeret, akkor a bántalmazókat is. Ennek kapcsán azt kérdezte a pápától, hogy miként lehetne szeretni a szexuális bántalmazókat.
Egyáltalán nem könnyű. Mára megértettük, hogy a bántalmazás, a visszaélés rendkívül nagy kiterjedésű valóság: van szexuális visszaélés, pszichológiai bántalmazás, gazdasági kizsákmányolás, migránsokkal való visszaélés… Te a szexuális bántalmazásra utalsz. Hogyan közelítsünk a bántalmazókhoz, hogyan beszéljünk a bántalmazókkal, akiktől undorodunk? Igen, ők is Isten gyermekei. De hogyan lehet őket szeretni? Nagyon erős a kérdésed
– mondta a pápa, majd hozzátette, a bántalmazó el […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!