2024. július 15., hétfőMa Henrik napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 392,00 Ft | USD: 360,00 Ft | CHF: 402,00 Ft
2024.07.15. Henrik Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 392,00 Ft | USD: 360,00 Ft | CHF: 402,00 Ft
Kezdőlap / Belföld / Kezünkben a kulcs a harmadik világháború elkerüléséhez

Hirdetés

Kezünkben a kulcs a harmadik világháború elkerüléséhez

Szalay-Berzeviczy Attila többek között arról is beszélt lapunknak, hogy 

  • milyen tanulságokkal szolgál a jelenkori konfliktusokra nézve az első világháború;
  • létezhetett volna-e a magyar történelem szempontjából kedvezőbb, alternatív forgatókönyv;
  • mi a közös az ipari, illetve a digitális forradalomban;
  • mit miért tesz Oroszország és Kína;
  • mennyire versenyképes ma Európa;
  • mit okoz ma a megélhetési válság;
  • kell-e Magyarországnak euró;
  • illetve meg tudtuk volna-e rendezni a 2024-es olimpiát, és mi szól amellett, hogy 2036-ban esélyt kapjon Budapest.

Napra pontosan 110 éve, 1914. június 28-án történt a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet, az első világháború kitörésének közvetlen ürügye. Kétkötetes műve, A Nagy háború százéves nyomában – Szarajevótól Trianonig ajánlója szerint az első világháború okainak, körülményeinek és következményeinek megértése segíthet elkerülni a harmadik világháborút. Valóban elkerülhető?

Nem kell újra végigjárni azt az utat, amit nagyapáink, dédapáink vagy ükapáink már egyszer megtettek, és nem vezetett sehová. Van mit tanulni az első világháborút megelőző időszakból és az 1914–1918-as eseményekből azoknak, akik ma lokális háborúk elindításáról döntenek, de azoknak is, akik azt le szeretnék zárni. Azt majd csak hosszú évek múlva visszanézve tudjuk megállapítani, hogy az, ami most Ukrajnában zajlik, már a Szerbia ellen indított osztrák–magyar támadásnak vagy inkább még csak az agadiri, azaz a második marokkói válságnak feleltethető-e meg. Az utóbbit német–francia érdekellentét váltotta ki 1911 áprilisában, ami végül az év novemberéig rendeződött. Német hadihajók bevonultak az agadiri kikötőbe, hogy megakadályozzák Franciaországot Marokkó gyarmatosításában, végül azonban visszavonultak, cserébe a Párizstól kapott közép-afrikai területekért. Igaz, három évvel később így is végül megütköztek a franciák és a németek. Rögtön Elzász-Lotaringia kérdése is eszembe jut Ukrajnáról, azon belül a Krím félszigetről és Donbaszról: az 1870–1871-es porosz–francia háború során a németek elfoglalták Franciaországot, és annak árán vonultak csak ki, hogy ez a gazdag régió a Német Birodalom részévé vált. Viszont onnantól kezdve a revans és Elzász-Lotaringia visszaszerzése olyannyira a franciák első számú nemzeti ügye lett, hogy végül maguk is érdekeltté váltak az első világháború kirobbantásában és kiszélesítésében.

Szalay-Berzeviczy Attila

Hirdetés

Szalay-Berzeviczy Attila

Fotó: Szollár Zsófi / Index

Nagyhatalmi ambíciók, történelmi sérelmek 

Vagyis ahogy eddig, úgy várhatóan ezután sem vasárnapról hétfőre virradóra nyomják meg a start gombot a háborús távirányítón.

A nagyhatalmak fegyveres konfliktusa valóban nem egyik napról a másikra következik be, hanem egy hosszú negatív folyamat végső fázisaként valósul meg. Ha viszont egy ilyen folyamat egyszer elindul, akkor szinte lehetetlen leállítani és megfordítani azt, egy békemegállapodással pedig jó eséllyel mindent csak prolongálni lehet. Az első világháború tekintetében a szikra a szarajevói merénylet volt, ami még önmagában nem jelentette az első világháború nyitányát. Az Osztrák–Magyar Monarchia úgy gondolta, hogy ezért meg kell büntetni a szerbeket, ha nem is a teljes területi annektálásukkal, de a Habsburg Birodalom integritására veszélyt jelentő szélsőséges nacionalista erők teljes kiiktatásával. Ez ekkor még csak egy lokális konfliktusnak tűnt Bécsből és Budapestről. De azzal, hogy az osztrák–magyar tüzérség 1914. július 28-án éjszaka megkezdte Belgrád bombázását, az Orosz Birodalom válaszul azonnal mozgósításba kezdett a monarchia keleti határán. Mindezt annak teljes tudatában rendelte el II. Miklós cár, hogy pontosan tudta, ezzel a lépéssel viszont azonnal teljes európai háborúvá eszkalálja mindazt, ami a Balkánon történik. A németek ennek megfelelően már augusztus 1-én hadat üzentek az oroszoknak, tudván, hogy ez egyben háborút jelent Franciaországgal és talán Nagy-Britanniával is. Ilyen értelemben az oroszok kezében volt a legfontosabb döntés az első világháború kirobbantásáról, melynek hátterében a nagyhatalmi ambíciók és történelmi sérelmek mellett sok ego megnyilvánulása is meghúzódott.

És közben ott van az alkalmazott technológiák kérdése is, ami sokszor a határvonalat jelzi egyes korszakok között.

Így igaz. Az első világháború felé vezető utat az ipari forradalom kövezte ki, amely radikálisan változtatta meg a világot és az emberek életét. Mindehhez félelmetesen hasonlít a szemünk előtt lejátszódó digitális forradalom. Ahogy a 21. században a mesterséges intelligencia, úgy a 19. században a gőzgép használatának széles körű elterjedése nyitott meg új távlatokat az emberiség előtt, és forgatta fel az addig megszokott mindennapi életet. Az utóbbinak köszönhetően gombamód szaporodó gyárak és a gyorsan növekvő városok mágnesként kezdték bevonzani a vidéki lakosságot a jobb kereset és életminőség reményében. A hatalom így pedig fokozatosan a földbirtokos arisztokráciától a városok gyártulajdonosaihoz vándorolt át, akik viszont a növekvő nyersanyag- és természeti erőforrásigényeik miatt a gyarmatosítás új aranykorának kiteljesedésében voltak érdekeltek. Ezt viszont az európai nagyhatalmak csak egymás rovására tudták megvalósítani, ami gyorsan elvezetett a fegyverkezési versenyhez és két katonai szövetségi rendszer létrehozásához. Ezek a lépések mind itt vannak most is az asztalon, igaz, ma nem a gyarmatosításról beszélünk, hanem a gazdasági befolyás kiterjesztéséről és megtartásáról. A lényeg viszont az, hogy emiatt a rivalizáló nagyhatalmak ma is két katonai blokkba tömörülnek, amelyek egyre fokozódó fegyverkezési versenyt vívnak egymással. További hasonlóság, hogy a két tábor nagyjából hasonlóan szerveződik, mint 110 évvel ezelőtt. Egyik oldalon a demokráciák, a másikon pedig az autokráciák sorakoznak fel.

Ha már a párhuzam a jelenkorral, a legnagyobb figyelmet érthető okokból az orosz–ukrán háború kapja, miközben a Gázai övezet mellett a Kaukázusról vagy Tajvanról sem feledkezhetünk meg. Az ok-okozati összefüggéseket vizsgálva milyen lehet a világ 20-30 év múlva?

Gáza is visszatérő motívum, ami segíti az értelmezést. 1917-ben járunk, az első, második és harmadik gázai csaták idején. A brit erők az ausztrálokkal megerősítve a Szuezi-csatorna megvédése után az Oszmán Birodalmat megkezdték kiszorítani a mai palesztin területekről. A kulcs Gáza elfoglalása volt ahhoz, hogy bevonuljanak Jeruzsálembe, majd azt követően Szíriába és Libanonba. Mindez pedig azért következett be, mert Európában elakadt a háború, befagytak a frontvonalak. A központi hatalmak és az antant nem bírtak egymással 1914-ben és 1915-ben, így a britek azon kezdtek el gondolkodni, hol lehetne Európán kívül áttörést elérni, új lendületet adni a háborúnak. Így lett a konfliktus új gócpontja a Közel-Kelet, ami később elvezetett az akkor még nem létező Izraeli Állam létrejöttéhez, majd a ma ott dúló háborúhoz. De van példa az ázsiai eseményekre is: 1914-ben a japánokat kérték fel a nyugati szövetségesek, hogy segítsék elfoglalni Csingtaóban a csendes-óceáni német flotta kikötőjét. Ez aztán megnyitotta az ajtót egy olyan új imperialista folyamat számára, amely huszonhét évvel később a Pearl Harbor-i amerikai támaszpont megtámadásában kulminálódott. Ma nem Japán, hanem Kína növelné a befolyását ugyanebben a térségben.

Ha nem is feltétlenül arra kérem, hogy bújjon George Friedman geopolitikai stratéga bőrébe, a „jósgömbbe” nézve mit lát?

A folyamat már elindult, és eszkalációs pályán van, egyelőre a hidegháború 2.0-ba léptünk be. Akkor és most is csaknem egy évszázados béke, fejlődés és növekedés időszaka előzte meg az újabb nagyhatalmi konfliktust. S hogy miért? Erre az a magyarázatom, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy eltávozzanak az élők sorából mindazok, akik az előző nagy háborút megtapasztalták, és a hatalomba olyanok kerüljenek, akik a békét egész életükben adottságként élték meg. 1914-ben sem volt senkinek sem érdeke, se szándéka egy globális háború kirobbantása. Sőt, amikor az első lövések eldördültek, mindenki úgy vélte, hogy karácsonyra vége lesz, de a folyamat önjáróvá, éppen ezért leállíthatatlanná vált. Pontosan ezért érdemes a politikai döntéshozóknak tekintettel lenniük azokra az összefüggésekre, amelyekről a könyvem is szól.

Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy nem vagyunk okosabbak, se bölcsebbek, mint a nagyapáink vagy a dédapáink. Hiába a történelmi elrettentő példák, az alapvető emberi motivációk ma is ugyanazok: a hatalom megszerzése és megtartása. Ezek mindig az első számú mozgatórugók a politikában, a geopolitikában, ezáltal a háborús döntésekben is.

És van még egy fontos és ismétlődő szempont. A napóleoni háborúkat követően a nagyhatalmi háborúk a demokráciák és az autokráciák versenyének legmagasabb fokozata lett. Akkor a Német Birodalom akart magának nagyobb szeletet a világból, ma pedig Kína, akkor az Osztrák–Magyar Monarchia érezte magát fenyegetve, ma pedig Oroszország. Őket pedig céljaik elérésében akkor az Oszmán Birodalom, most pedig Irán támogatja.

Szalay-Berzeviczy Attila

Szalay-Berzeviczy Attila

Fotó: Szollár Zsófi / Index

Volt-e esély a háború megnyerésére?

Visszatekerve az idő kerekét az első világháborúra, négy és fél évig dúlt a küzdelem földön, vízen, levegőben, elesett tízmillió katona és tízmillió civil, mire győzött az antant, míg a másik oldalon birodalmak sora bomlott fel. Mi volt a fordulópont, illetve létezhetett volna-e a magyar történelem szempontjából kedvezőbb, alternatív forgatókönyv?

Nyilván az egyszerű válasz az, ha el se kezdjük a háborút, vagy ha már benne vagyunk, akkor meg is nyerjük. Erre volt is esély addig, amíg az olaszok oldalt váltva 1915-ben be nem léptek, ami pedig felbátorította a románokat a hasonló lépés megtételére. Utólag Ferenc József alighanem az olasz kérésnek megfelelően odaadta volna Tirolt, illetve Dalmácia egy részét, hogy elkerülje azt a pusztulást, ami ezután jött. Akkor azonban ez szóba se jöhetett. Ezzel viszont túl nagy nyomás alá került az Osztrák–Magyar Monarchia, hiszen egyszerre kellett megküzdeni az oroszokkal, az olaszokkal, a románokkal, a Balkánon pedig tartani a szaloniki front egy részét is. A gyenge formában lévő törökök háborús szerepe pedig alapvetően a saját területeik védelme volt, igaz, legalább valamennyi orosz erőt elvontak a Kaukázusban. Ilyen körülmények mellett Németország nem tudott egy igazán erős partnerre sem számítani. Tehát ha nem tűnnek fel a frontvonal túloldalán az olaszok és a románok is, előbb megnyerhették volna a központi hatalmak a háborút. A másik és egyben utolsó győzelemhez közeli év 1917 vége volt, ekkorra ugyanis a franciák és az olaszok az összeomlás szélére kerültek, míg az oroszok ki is szálltak a háborúból. Csakhogy jöttek az amerikaiak, és azzal viszonylag gyorsan véget is ért a háború a központi hatalmak vereségével.

A válságok és a veszélyek korában hogyan ítéli meg Magyarország geopolitikai helyzetét, illetve nemzetközi kapcsolatainak minőségét?

Magyarország Nyugat-Európához tartozik történelmileg, gazdaságilag, kulturálisan, vallásilag és minden egyéb szempontból. Az, hogy a gyökereink keletről származnak, az számomra inkább ma már csak egy érdekesség. Ha van valami, ami történelmileg viszont még mindig determinálja és folyamatosan befolyásolja a regionális környezetünktől valamelyest mindig eltérő gondolkodásunkat és a geopolitikai mozgásunkat, viselkedésünket, az a kiegyezés utáni aranykor és az első világháború elvesztéséből fakadó sokszoros trauma együttes hatása. A hidegháború erőteljes visszatérése sajnos minden országot arra kényszerít, hogy adaptálódjon az új helyzethez. Ez a folyamat pedig történelmi tapasztalatokon alapulva más és más minden ország esetében. Békeidőben természetes és helyes is, hogy széles gazdasági, kereskedelmi, politikai kapcsolatrendszer kialakítására törekszünk. Azonban félek, hogy az újabb „berlini fal” felépülésével végül csak a fal egyik oldalán állhatunk majd.

Európa útkeresése

Számos ponton elmosódnak a határok a politikai teljesítmény és a gazdaság teljesítőképessége között. Túl a magas infláción és az energiaválságon, Magyarország, illetve tágabb értelemben Európa mennyire versenyképes?

Európa nem tud ennél sokkal versenyképesebb lenni, mert nem akar.

Európa azért nem tud már többet Ázsia és Amerika versenyfutásába beleszólni, mert a második világháború után eldöntötte, hogy egy szocialista kontinenssé válik, ahol a döntő többség nyugodt polgári életet, tisztes és korai nyugdíjazást, erős szakszervezeteket, jó minőségű és olcsó vagy ingyenes egészségügyet, oktatást szeretne.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/06/28/tortenelem-elso-vilaghaboru-budapest-magyarorszag-politika-gazdasag-olimpia/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Mentőautó borult fel Budapesten, a Bocskai úton

Mentőautó és személygépkocsi ütközött vasárnap délután Budapest XI. kerületében a Bocskai úton, a mentő a …