Ahogyan arról az Indexen beszámoltunk, idén több mint 81 ezren érettségiztek történelemből közép- vagy emelt szinten. Az emelt szintet íróknak ugyan még van egy órájuk, viszont az ő feladataikra még nem derült fény, hiszen központilag írják az érettségit.
Az Eduline – szaktanárok segítségével – már a vizsgák befejezését követően közzétette a megoldásokat, így a diákoknak nem kell csütörtök reggelig, az Oktatási Hivatal által hivatalosan kiadott javítókulcsig várniuk.
Íme a nem hivatalos megoldások:
- Az első rész helyes válaszai itt érhetők el.
- Az esszék helyes megírásához pedig egy útmutató itt a rövidekhez és a hosszúakhoz.
Középszinten sok téma előkerült, a feladatlap első felében téma és kérdés volt többek között az ókori görög és római építészet, Hunyadi Mátyás háborúi, az iszlám vallás, a kapitalizmus, a magyarországi katolikus megújulás, az első ipari forradalom, a zsidó emancipáció, a II. világháború, a Tanácsköztársaság, a hidegháború, a Rákosi-korszak és a Magyarországon élő nemzetiségek.
A második, esszés részben a diákoknak négy téma közül kettőt kellett választaniuk: egy hosszút a bethleni konszolidáció és a Rákóczi-szabadságharc közül, egy rövidet a liberalizmusról vagy a népesség változásáról a XX. századi Európában. Kikötés volt, hogy a két esszé nem ölelhet fel egyetlen kort, mindenképpen külön korszakokból kellett választani a témákat.
Izzadni kellett az ötösért
Az <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!