Pénteken lesz a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, de még mindig nem tudni, hogy Karácsony Gergely kivel tud koalícióra lépni. A főpolgármester szerint Magyar Péterék kizárólag Vitézy Dávidot hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek, de ez neki azt jelentené, hogy a Fidesz vesztes jelöltje veszi át a hatalmat Budapesten. Látott egy javaslatot arról, hogy szinte az összes főpolgármesteri jogkört elvennék tőle, és azokat Vitézy Dávid kapná meg.
Mindezek ellenére nyitott lenne Vitézyre helyettesként, de csak akkor, ha az ő jelöltjét, Kiss Ambrust is megszavazzák – derül ki a Telex nagyinterjújából, amelyet Karácsony Gergely főpolgármesterrel készítettek.
Vitézy Dávid 5 pontban válaszolt Karácsony Gergely állításaira.
1. „Karácsony Gergelynek három hónapja volt arra, hogy a »kompromisszumok robotosaként« akár napi szinten egyeztetéseket hívjon össze, közelítsen, tárgyaljon, élére álljon annak, hogy ebben a politikai helyzetben működőképes formációt hozzon létre. Ehhez képest, saját bevallása szerint, a legnagyobb ellenzéki frakciót adó párt vezetőjével, Magyar Péterrel összesen kétszer, velem egyszer egyeztetett – ez utóbbi nagyrészt másokra való panaszkodásból állt. Ha egy három hónapon át tartó, maratoni tárgyalássorozat után se sikerült volna megtalálni a megoldást Budapest vezetésére, talán még igaza is lenne. De meg sem próbálta. Karácsony Gergelynek egyetlen célja volt: megint eljátszani az áldozatot, telesírni a Telexet és a fél magyar médiát. A helyzet valójában ugyanaz, ami eddig: a főpolgármester semmit nem csinált a nyáron, a munka nincs elvégezve. Egy nappal a ciklus kezdete előtt nincs javaslata a saját helyetteseire, a közgyűlés bizottságaira, a működés kereteire.”
2. Vitézy Dávid azt írja, vannak feltételei, de egyik sem hatáskörökről szól, hanem a programjáról: BKK-rendészetről, külső kerületekről, köztisztaságról, állatvédelemről és a sok más, budapestieket érintő ügyről. Arról, hogy hogyan kellene jobban vezetni a várost.
3. Nem jelentkezett főpolgármester-helyettesnek, de Budapestet fontosabbnak tartja az egóknál, hogy mennyire tudja elviselni egymást a két politikus. Vitézy ragaszkodik ahhoz, hogy Budapest vezetése a pártpolitikai csaták helyett végre szóljon a valódi városfejlesztésről.
4. Karácsony Gergely lebuktatta magát az interjúban, mert újra pártpolitikai csatateret akar a városból, már kiderült, szemfényvesztés az is, hogy a jövőben szakmai alapon válasszák ki a fővárosi cégek vezetőit.
5. Vitézy nehezményezi, hogy bár a megállapodás a titoktartásról szólt, Karácsony a Telexhez rohant. „Ilyenkor megérti az ember, hogy a saját legszorosabb szövetségesei és párttársai is miért magnóval jártak hozzá egyeztetni – nekem ez nem szokásom, de nem is szeretnék ilyen közegben dolgozni. Bármit is mond tehát most Karácsony Gergely, egyben biztosan számíthat ránk: a képviselőcsoportunk ott lesz a Közgyűlés alakuló ülésén és utána is, hogy konstruktív javaslatokat tegyünk a programom mentén.”
A Telexnek adott interjúban Karácsony Gergelynek ezek voltak a legfontosabb mondatai:
- Karácsony Gergely számára a Tisza Párt egy olyan politikai stratégiát követ a fővárosban, hogy semmiért sem vállal felelősséget, de közben minősítget, és a megválasztott főpolgármestert is akadályozná, hogy teljesítse a felelősségét. Vitézy Dávidba lettek hirtelen szerelmesek, csak és kizárólag őt hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek.
- Véleménye szerint a megválasztott főpolgármester munkáját nem lehet aláaknázni azzal, hogy az ellenfelével köteles együtt dolgozni, de a saját kollégáira nem számíthat. Ezért azt a javaslatot tette a pártoknak, hogy Kiss Ambrus maradjon általános, Vitézy Dávid pedig legyen városfejlesztési helyettes, azonban valószínűsíthető, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a Fidesz nem szavaz meg senkit, a Tisza Párt csak Vitézyt szavazza meg, a DK pedig semmiképpen nem szavazza meg Vitézyt. A többiek benne lennének egy értelmes kompromisszumban, de ők nincsenek elegen a többséghez.
- A főpolgármester Kiss Ambrust fogja helyettesének javasolni, amit azzal indokol, hogy Kissnek nagyon komoly szerepe volt a sikeres járványkezelésben, az energiaválság kezelésében, neki köszönhető a rezsitámogatás, egy sor szociális intézkedés. Amennyiben Kiss Ambrust nem szavazzák meg, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!