Karácsony Gergely szerdán az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol négy témáról beszélt, elsőként tért ki a Budapestet érintő inkasszó ügyére, majd a Pride megrendezésére és annak feltételeire tért ki, de Zugló és Rákosrendező is előkerült.
Kedden bejelentette az azonnali jogvédelmet, melyet a Fővárosi Törvényszék ítélt meg a fővárosnak. Gulyás Gergely a Kormányinfón jelezte, de a főpolgármester közösségi oldalán is megírta, hogy az Államkincstár visszautalta a 10,2 milliárd forintot, melyet inkasszált Budapest számlájáról, valamint a 38 millió forint kamatot is.
Ugyanakkor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy fellebbez a döntés ellen. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely megjegyezte, hogy a szaktárca szerint az ítéletben komoly összegbeli különbség szerepel, azonban a minisztérium adataiban 135 milliárd forint, a bírósági döntésben viszont 20-30 milliárd forint iparűzési adóbevétel olvasható.
Öntökönlövés és hacacáré
A főpolgármester kiemelte, hogy az inkasszó miatt bizonytalanná vált volna Budapesten a legtöbb közszolgáltatás, a közérdek pedig, hogy a vitás kérdések rendeződjenek. Hozzátette, hogy több per van folyamatban, amelyeket a főváros sorra megnyert, ezek közül a 2023-asnál kaphat vissza pénzt Budapest. Azonban a jogi helyett a politikai utat preferálja, tehát folytatódnak a tárgyalások a kormánnyal.
A két fél között egyetértés van abban, hogy a fizetésképtelenséget el kell kerülni, viszont Gulyás Gergely megkérdőjelezi azt, hogy a főváros gazdálkodásához miért kell kormányzati segítség.
A kormány számára politikailag egy politikai öntökönlövés, és tulajdonképpen korrigálni akarják ezt a politikát, csak kell hozzá valami hacacáré, amit úgy hívnak, átvilágítás.
− fogalmazott a főpolgármester a tárgyaláshoz kapcsolódóan. Hozzátette, hogy Budapest helyzetét külső tényezők rontották el, mint a Covid, az energiakrízis és a kormányzati megszorítások.
A szolidaritási hozzájáruláshoz kötődően megjegyezte, hogy egy önkormányzat nem lehet nettó befizető, vagyis az állami normatíva nem lehet kevesebb, mint az államnak való befizetés, mert a kettő között 54 milliárd forint a különbség Karácsony Gergely szerint. A visszakapott pénzről eldöntik, hogy mely számlák befizetéséhez használják fel, de fenntartja véleményét, hogy ezzel nem oldódott meg a főváros problémája, de legalább időt nyertek.
Akármit mond a rendőrség, lesz Pride Budapesten
A Budapest Pride szervezéséhez […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!