A perfelvételi szakasz megnyitása után, megegyezés hiányában a mai napon megkezdődik az a munkaügyi per, amelyet Ádám Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtan Intézetének menesztett docense kezdeményezett az egyetemmel mint munkáltatójával szemben. Erről maga az érintett beszélt az Indexnek a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma bejárata előtt. A bírósági meghallgatásra ügyvédjeivel érkező tanár az igazságszolgáltatástól azt várja, hogy mondja ki, az ő rendkívüli és azonnali hatályú elbocsátása jogszerűtlen volt, ennek megfelelően pedig az egyetemet kötelezze arra, hogy visszahelyezzék az állásába.

Ádám Zoltánt annak az ügynek a folyományaként bocsátotta el az egyetem, hogy nem volt hajlandó egy diákot vizsgára bocsátani, mivel nem végezte el az ahhoz szükséges, előzetes feladatokat. A diák az orosz származású, Magyarország leggazdagabb vállalkozói között számontartott Rahimkulov Timur fia volt. Az egyetemi hallgató szülei személyes találkozójukon a docensre nyomást helyezve igyekeztek elérni, hogy fiúk vizsgázhasson. Mivel Ádám erre nem volt hajlandó, feletteseinél próbálták ugyanezt elérni. Sikerrel. Az egyetem egyik dékánja végül külön levizsgáztatta a hallgatót.
A docens etikai eljárást kezdeményezett az egyetemen az ügyben érintettekkel szemben, a testület pedig két hónapos vizsgálata után megállapította, hogy valóban kivételeztek a tanulóval, az érintett két dékánt pedig elmarasztalta. A vizsgabotrány miatt azonban csak egy embert bocsátottak el az egyetemről, az eljárást kezdeményező Ádám Zoltánt, azzal az indokkal, hogy a vizsgálat során egyes bizonyítékokat nem adott át, illetve nem megfelelően kommunikált az egyetem vezetésével.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/05/29/adam-zoltan-egyetem-oktato-vizsga-per/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!