Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Interjúalanyunkat először arról kérdeztük: honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon a magyar ünnepekről? Válaszát azzal kezdte, hogy minden emberi közösségnek vannak ünnepei, kitüntetett napjai, vagyis mindenki ünnepel valamit. Minden ünnep szokásokból áll, amelyek gyakorlása révén a résztvevők átélhetik az ünnep tartalmát, jelentését. Szándéka szerint könyve ehhez segíti hozzá olvasóját: a könyvből szerezhető ismeretek hozzájárulhatnak az ünnep mélyebb megéléséhez.
Elmondása szerint a XX. századtól számos kiadvány foglalkozott vagy az ünnepek vallási vagy néprajzi vonatkozásaival, illetve az élő ünnepi szokásokkal. Ezek közül kiemelkedik Bálint Sándornak, a vallási néprajz klasszikusának életműve, ő több könyvében is írt a katolikus ünnepi kalendáriumhoz kapcsolódó népi hiedelmekről és hagyományokról.
A Magyar ünnepek könyve néprajzi megközelítésben nem versenyezhet a bálinti életművel – folytatta –, ugyanakkor számos vonatkozásban többet nyújt, mint a korábban megjelent témába vágó írások. Az olvasó megismerheti legfontosabb vallási, nemzeti és társadalmi ünnepeink eredetét, jelentését, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket, régi és ma is élő hagyományaikat, valamint hogy a történelem miként alakította ünnepi naptárunkat, az ünnepről való gondolkodásunkat és szokásainkat.
Szigorúbb szabályok
Arra a kérdésre, miben változtak az elmúlt századokban ünnepi szokásaink, azt felelte, hogy sokáig az egyház liturgikus rendje, illetve a népszokások és a hiedelmek határozták meg ezeket a szokásokat. Ezek általában szigorúbb szabályokat jelentettek a mainál. Gondoljunk akár a nagyböjtben a tánc és a mulatozás tilalmára; az ünnepnapokra vonatkozó munkatilalomra, az étkezési szabályokra, vagy például arra, hogy az ünnepi szokások pontosan előírták, hogy életkor és nem szerint az ünneplésben ki milyen szerepet tölthet be. Fontos változás, hogy
régen erősebb volt a nagy ünnepek vallási jellege, húsvét és karácsony elsősorban vallási ünnepek voltak, míg a XX. századra kialakult ezeknek az ünnepeknek a nem vallásosak körében is gyakorolt polgári szokásrendszere.
Általános jellemzőnek tekinthetjük az ünnepi szokások szelídülését. A pünkösdi vagy farsangi libanyaktépés és kakasütés szokása kihalt vagy jelképessé szelídült. A XIX. században a gyerekek még féltek a Mikulástól, mert komoly vizsgának vetette alá őket, és a rosszul viselkedőket krampuszaival megvesszőztette. De gondoljunk csak a húsvéti locsolkodásra, sok esetben fizikai erőszakkal vonszolták a lányokat a kút közelébe, ahol egy vödör vízzel öntözték meg őket. A hideg márciusi húsvétokon nem egy esetben tüdőgyulladás és halál lett a mulatság vége – míg a lányok ma általában legfeljebb a kölni pacsuliszaga miatt tiltakoznak.
Betiltották a táncot
Ami a farsang múltját illeti, már az ókorban is ünnepi időszaknak számítottak a napfordulót követő hetek. Az ókori Athénban január–februárban drámajátékokkal ünnepelték Dionüszoszt, a bor és mámor istenét. Ekkor főként komédiákat játszottak, amihez hozzátartozott a jelmezek, maszkok viselése is. Szintén az évnek erre az időszakára esett a rómaiak lupercalia ünnepe, amikor a nők termékenységét elősegítő szertartásokat végeztek. Ezek a motívumok megtalálhatók a középkori és az újkori farsangi szokásainkban is.
Közbevetésünkre, miért nevezték a farsangot sokáig ördög ünnepének, kifejtette: farsang idején az emberek az egyház számára bűnös vagy legalábbis bűnre csábító szokásokat gyakoroltak. Az evés-ivás, a mértéktelen alkoholfogyasztás nemcsak a falánkság bűnét jelentette, de a részegség általában a trágárkodás, káromkodás, garázdaság és szexuális szabadosság előidézője is volt. A farsang idején rendezett táncmulatságok könnyen a paráznaság bűnére csábíthatták a fiatalságot, emiatt például a XVI–XVII. században a protestáns városi hatóságok szigorúan korlátozták, 1610-ben Debrecenben be is tiltották a táncot. Ugyancsak bűnre csábíthatott a maszkok által biztosított anonimitás, de vétkes gondolatot támaszthattak bizonyos jelmezek is.
A népi hiedelem szerint aki húshagyókedden, a farsang utolsó napján meghal, az a pokolra kerül, mert húshagyókor zárva van a mennyország.
Mint megtudtuk, a történelem során bizonyos jelmezek viselését tiltották. Koronként, tájanként, társadalmi csoportonként változtak a maszkviselés szokásai és tilalmai is. Porogi András elmondta, hogy II. Lajos királyunkat szigorúan megrótta a kor rosszindulatú történetírója, Szerémi György, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!