Budafoki lokálpatrióta lévén régi szívfájdalmam, hogy mifelénk nem lehet fürödni a Dunában. Illetve lehet, csak nem szabad, legalábbis most még hivatalosan tilos. (Más kérdés, hogy az M0-s híd déli oldalánál, a Kis-Háros-szigetnél, a Duna Szabadidő és Tömegsport Klub közelében, amit Fábián István működtet – az ő öccse az olimpiai bajnok öttusázó, Fábián László, a MOB főtitkára –, van egy stég, ahonnan nagyszerűen lehet fejest ugrani a holtág vizébe. Már amikor van ott víz, most éppen kiszáradt.)
Nagyon hiányoznak Budafokról a dunai strandok
Pedig Budafok és Tétény valaha, a 19. század végén és a 20. század derekán, Budapest vigalmi negyede volt. Illetve hivatalosan nem Budapesté, hanem csak az agglomerációé – bár akkoriban még nem ismerték ezt a fogalmat –, hiszen Budafokot és Tétényt közigazgatásilag csak 1950-ben csatolták a fővároshoz. Gyerekkoromban még vonzotta a kikapcsolódni vágyókat a Krúdy által is megénekelt Kutyavilla, a Városházától néhány lépésre a Duna partján, vagy valamivel lejjebb a Macskacsárda, na és a mi utcánk, a Sörház utca alján, a mai Nagytétényi út sarkán a híres-nevezetes Sörkert a remek kerthelyiségével. És ne feledjük, hogy ehhez az egész csodálatos, békebeli Budafok-feelinghez szervesen hozzátartozott a Duna a maga fürdőivel, szabadstrandjaival.
Mert bizony az én gyerekkoromban lehetett fürödni a Dunában Budafoknál. És úgy néz ki, hogy hamarosan – már talán idén nyáron – újra lehet. Ahogy erről a minap Borosné Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója is nyilatkozott az Indexen.
Borzasztó kárt okozott az iparosítás
A háború után jött a szocialista iparosítás, a kommunális és ipari szennyvizet tisztítás nélkül a Dunába eresztették, aminek az lett a következménye, hogy aki nem akart bőrbetegséget vagy hasmenést kapni, az nem merészkedett a Dunába – majd 1973-ban törvényileg is betiltották a fürdőzést a főváros területén.
Az utóbbi időben azonban javult a fővárosi szennyvíztisztítás helyzete, 2009-ben például üzembe helyezték a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepet (BKSZT), közismert nevén a csepeli szennyvíztisztítót. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) által üzemeltetett két szennyvíztisztító telep, az észak-pesti és a dél-pesti, valamint a Fővárosi Vízművek Zrt. által működtetett központi telep együttesen a budapesti szennyvizek 100 százalékát képes megtisztítani, és meg is tisztítja.
Azt még nem mondanám, hogy a Duna vize a fővárosi szakaszon ivóvíz minőségű, de azt állítom, hogy a hódok már felbukkantak Budafokon, és rágják szorgalmasan a fatörzseket, építik a hódvárakat, márpedig a hód csak tiszta víz mellett ver tanyát.
Ma már, hála istennek, két helyen is lehet fürödni a Dunában Budapest közigazgatási területén belül; a Római-parton és Lágymányoson, a Kopaszi-gátnál, az utóbbi egy öböl. Hamarosan máshol is lehet, ahogy ez megszokott megannyi európai nagyvárosban, amelyik folyó- vagy tengerparttal rendelkezik.
Irány a Valyo!
A minap egy úriemberrel találkoztam a budafoki Városházával szemközti Duna-parton, amint egy kémcsőbe merte a folyó vizét, majd elemezte azt. Megszólítottam, és elmondta, hogy a Város és Folyó Egyesület méri a folyó vízminőségét, amúgy pedig a Budapest Gyógyvizei és Hévízei Zrt. munkatársa. Jelezte, a Duna vize kimondottan tiszta, fürdésre alkalmas, az ő részükről nem lenne akadálya annak, hogy megnyissák a nagyközönség előtt.
Folynak a mérések Budafokon, a Hosszúréti-patak torkolatánál, az Auchan közelében, az Árasztó-parton (ez már Albertfalva), a Margitszigeten és Pünkösdfürdőn, itt lesznek majd a tervek szerint a Dunastrandok. Ugyanakkor a város belterületén is mérnek, a Lánchídnál, ahol régen is volt egy Dunafürdő, vagy az Antall József rakparton.

Hát akkor rajta, nyissák meg a strandokat! – gondoltam magamban, és elmentem a VALYO Kosztolányi Dezső téri főhadiszállására, interjúra Lohász Cecíliáihoz, a Város és Folyó Egyesület alapító társelnökéhez, aki […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/07/05/duna-strandok-valyo-bgyh-vizminoseg-kifogastalan-araszto-part/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!