Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén közel 80 ezer vízóra szorul cserére a lakásokban, mivel év végével túllépik hitelességi idejüket. Ezek az eszközök teszik lehetővé, hogy a tulajdonosok saját egyéni fogyasztás és ne a társasház becsült értéke alapján fizessék a vízdíjat, ugyanakkor a szolgáltató csak érvényes hitelesítéssel rendelkező mérő esetén adhat számlát – adta hírül az Infostart.
Az InfoRádiónak Fogarasi Gábor, a Fővárosi Vízművek vízmérő-kezelési osztályvezetője elmondta, hogy megéri minél hamarabb lépni, mivel sokan az év végéig halogatják a hitelesítést, ezért ekkora már korlátozottabbak a vállalat és szerződött partnereik kapacitásai. Hozzátette, hogy ebből előfordulnak kisebb-nagyobb kellemetlenségek.
Az osztályvezető azt is elmondta, hogy a 80 ezer lejáró mérőóra viszonylag magas szám, ezért az év második felében várhatóan nőnek a megrendelések így könnyen lehet, hogy hosszabb várakozási időkre kell számítani. A mérőórák jogszabályilag meghatározott hitelességi ideje nyolc év, ami azt jelenti, hogy
2025-ben a 2017-es dátummal rendelkező eszközök esetében kell intézkedni.
A hitelesítés dátuma megtalálható a számlapon, matricák, gravírozásokkal vagy különböző feliratokkal, illetve a számlákon is feltüntetik, ha a lakásban van lejáró mellékvízmérő, és a szükséges teendőket is időben közlik a lakossággal. A portál megjegyzi, hogy a mérőórák […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/31/fovarosi-vizmuvek-vizora-vizdij-rezsi-meroora/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!