Iványi elmondta, annak ellenére, hogy állami feladatot látnak el, a templomaikon jelzáloghitelek vannak, mínuszban van az egyenlegük, és még az adósságaik is felhalmozódtak. Beszámolt arról, hogy kapott egy levelet, ami arra szólította fel, írja le, hogy az intézményeiket kiknek ajánlja fel, ami, mint fogalmazott, „egyenes üzenet volt arra, hogy baj lesz” – nyilatkozta a Szabad Európának.
Nehéz helyzetben az iskolák
A szegedi MET alapítványi fenntartású intézményében mindenki attól tart, hogy el kell hagynia az iskolát. A dolgozók hónapok óta nem kaptak fizetést. Az egyik szülő arról beszélt, hogy tanulási nehézségekkel küzdő lányával egy átlagos iskolában nehéz úgy bánni, hogy ne sérüljön, így ez az iskola az egyetlen mentsváruk.
A szegedi Wesley János Iskola tanárai is nehéz helyzetben vannak, ők sem kaptak már hónapok óta fizetést. Kovács Eszter is ide íratta be mozgássérült fiát, akiről később kiderült, hogy tanulási zavarokkal is küzd.
Mi is úgy kerültünk ide, hogy amikor a konduktorral beszélgettünk erről, arra jutottunk, hogy ő Szegeden középiskolai tanulmányokat folytatni csak itt tud. Akik idejárnak, azért járnak ide, mert nem volt más megoldás
– mondta.
Az iskolára többen szemet vetettek, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is megüzente, hogy az állam szívesen lenne az iskola fenntartója. Iványi Gábor elmondta, hogy még nem adtak át semmit, de nem tudja, mit hoz a holnap.
A tanárok a fizetésük elmaradása ellenére […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/10/20/ivanyi-gabor-orban-viktor-fidesz-kormany-egyhaz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!