Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke reagált az Index Vogel Evelinnel készített exkluzív interjújára. „Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem. 2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag. Akkor is, amikor nem voltunk együtt, és senki nem segített neki” – kezdte Facebook-bejegyzését a politikus.
A tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta, hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem
– fogalmazott Magyar Péter, aki hozzátette, hogy volt barátnője soha nem volt ilyen közel a „first lady” pozícióhoz.
A Tisza Párt elnöke arról is írt, hogy a volt barátnője május óta zsarolja őt, valamint a pártját. „30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget” – tette hozzá.
„Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral, és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent hazug propagandainterjút” – hangsúlyozta.
Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál
– írta Magyar Péter.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/09/25/magyar-peter-reakcio-vogel-evelin-tisza-part/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!