„Hazánkban a legnagyobb majális” – ezzel a felütéssel hirdette meg idei, május elsejei rendezvényét a Mi Hazánk Mozgalom. A Bikás parkban tavaszi, szinte már nyárba hajló napsütés, frissen sült ételek, kézműves vásár, gyerekprogramok és némi politika várta a közönséget.
Ha nem tudjuk, hogy a Mi Hazánk majálisán vagyunk, a helyszínen sokáig fel sem tűnt volna, hogy ez bizony egy parlamenti párt eseménye. A metró felől érkezőket nem Mi Hazánk-zászlók, hanem a „Hazai Vásár” felirat fogadja. Ezt a vásársorozatot a párt azzal a céllal indította, hogy minden vármegyébe elvigyék a kézműves termékeket, valamint az egészséges élelmiszereket, amelyeket közvetlenül a termelőktől lehet megvásárolni.
A lajosmizsei eper, a termelői méz, a kolbász, valamint a különböző ruha-, kerámia- és fatermékeket kínáló standok között haladva, először a színpad melletti területen válhat egyértelművé a szervezők kiléte: mi hazánkos aláírásgyűjtő standdal (a digitális állampolgárság kötelezővé tétele ellen gyűjtenek), pártlogós, bűnvadászos, betyársereges sátrakkal, valamint személyesen Novák Előddel találkoztunk.

17
„Itt nem a sör és a virsli dominál”
„Az utóbbi évtizedekben sokkal inkább a nemzeti radikalizmusnak lett az egyik legnagyobb rendezvénye. Korábban a Jobbik majálisát szerveztük, hasonló csapattal, én is az egyik fő szervező voltam. A Mi Hazánk eseménye mára az ország egyik legnagyobb majálisává nőtte ki magát” – vágta rá Novák Előd arra a felvetésünkre, hogy Magyarországon első körben talán a baloldalra asszociálnak a választópolgárok, ha a majálisról beszélgetünk.
Itt nem a sör és a virsli dominál, egészen más hagyománya van ennek a rendezvénynek. Egy tavaszköszöntő esemény, ahol lánykéréstől kezdve sokféle meglepetést láthatunk, rengeteg partnerszervezetünk van jelen, például a rendőrség által üldözött Bűnvadászok is. Emellett hazánk legtöbb ingyenes gyermekprogramját vonultatjuk fel, vasárnap pedig anyák napja, szintén fontosnak tartjuk, hogy megbecsüljük az édesanyákat
– fogalmazott lapunknak Novák Előd, miközben mellettünk a színpadon épp a Bergengóc Zenegóc gyerekkoncertje ment. A Hetero Sapiens és a Romantikus Erőszak csak később érkezett.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/05/01/majalis-mi-hazank-mozgalom-novak-elod-toroczkai-laszlo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!